Meghalt Chris Cornell

GYÁSZ
2017 május 18., 07:47
comments 128

52 éves korában Detroitban meghalt Chris Cornell, a Soundgarden és az Audioslave énekese, jelentette be a zenész képviselője. Az AP hírügynökség által ismertetett közleményben Brian Bumbery a „hirtelen és váratlan” halálesetről írt, ami sokkolta Cornell feleségét és családját.

A halál okát még vizsgálják.

Az 1964-ben, Seattle-ben született Cornell az északnyugat-amerikai város popzenei robbanásának egyik kulcsfigurája volt a nyolcvanas évek legvégén. 1984-ben alapította meg a Soundgardent, amely a Nirvana befutását követő grunge-robbanás egyik legsikeresebb együttese lett, a többieknél egy kicsit metálosabb, klasszikus rockosab hangzásával.

Az együttes és Cornell számára a szupersztárságot negyedik lemezük, az 1994-es Superunknown, különösen pedig annak harmadik kislemeze, az akkor még kulcsfontosságú MTV által rongyosra játszott Black Hole Sun hozta meg.

link Forrás

Az együttes nem is bírta el a sikert, a Soundgarden 1997-ben feloszlott, de zenésztársaival szemben Cornell maradt a zeneipar élmezőnyében. Szólólemezeket is adott ki, valamint ő lett az énekese az Audioslave-nek, amit a Rage Against the Machine tagjai alapítottak Zack de la Rocha távozása után.

link Forrás

Az Audioslave 2007-ben befejezte, 2010-ben pedig Cornell visszatért az újjáalakuló Soundgardenbe, amely azóta is aktív, turnézik és ad ki lemezeket. Most is éppen amerikai koncertturnén voltak, kedd este léptek fel Detroitban, ahol Cornell meghalt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.