1944. március 19-én német csapatok szállták meg Magyarországot. Mivel Hitler legfontosabb követelései közé tartozott a magyar zsidóság deportálása, kérdésen felül állt, hogy az a német megszállást követő legrövidebb időn belül kezdetét fogja venni. Még március folyamán megérkezett Budapestre Adolf Eichmann, a német Birodalmi Biztonsági Főhivatal 4-b-4 ( zsidóügyi) osztályának vezetője. Nagyjából 300 főt számláló Sonderkommandója képtelen lett volna a feladat végrehajtására a magyar rendőri és adminisztrációs szervek igénybevétele nélkül. Horthy a kezdetektől tudatosan elhatárolódott a zsidókérdésben tett magyar politikai döntésektől. 1944. március 21-én jegyezte fel menye, Edelsheim-Gyulai Ilona, hogy

„Miklóspapáéknál ebédeltem [...] majd ebéd után hosszasan beszélgettünk. Miklóspapa többek között azt mondta, hogy „ő nem ír alá semmilyen zsidóellenes rendeletet, vagy törvényt, az ilyeneket, ha a minisztériumok kiadják, ő nem fogja ellenjegyezni.” [1]

Az 1944. március 29-i minisztertanácson Sztójay Döme miniszterelnök közölte kabinetével, hogy

„A kormányzó úr az összes zsidórendeletre vonatkozóan szabad kezet adott a kormánynak, s ezek tekintetében nem akar befolyást gyakorolni.” [2]

Ugyanez a kormányülés helyezte hatályba egyidejűleg a zsidóellenes intézkedések megszállás utáni első hullámát. Rendelkezett többek közt a zsidó tulajdonban lévő ingatlanok és részvények zárolásáról, a zsidó tulajdonú gépkocsik, telefonkészülékek, és biciklik állami tulajdonba vételéről, kitiltotta a zsidó származású állampolgárokat a film- és színművészeti, sajtó- és ügyvédi kamarákból, s a közigazgatásból. [3] Ugyanezen az ülésen a kormány határozatot hozott, hogy

„A rendkívüli helyzet folytán szükség van még egy államtitkár kinevezésére. Előadó miniszter úr ezért kéri a minisztertanács hozzájárulását, hogy dr. vitéz Endre László, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának kinevezése iránt legfelőbb helyre előterjesztést tehessen.” [4]

A hírhedten szélsőjobboldai Endre László kinevezését Horthy az elkövetkező két nap valamelyikén aláírta.

1944. március 31-én Endre, aki Baky Lászlóval együtt a zsidókérdés rendezésének felelőse lett, megállapodott Adolf Eichmannal „valamennyi zsidó gettósításáról.” [5] Április 4-én pedig Endre bizalmas belügyi utasításban közölte a végrehajtásban érintett minisztériumi alkalmazottakkal, hogy

„A magyar kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól.” [6]

Endre László népbírósági pere során tett tanúvallomásának hitele a körülmények miatt kétséges. Itt azt állította kihallgatóinak, hogy „ 1944 április 17-én fogadta a kormányzó”, aki még gödöllői főszolgabírói korszakából ismerte őt, és közölte vele, hogy: „eleget kell tenni a német elvárásoknak, és segíteni kell a deportálás végrehajtásában, mert ezzel lehet rábírni Hitlert a megszállás beszüntetésére.” [7]

1944. április 23-án született döntés Adolf Eichmann és a magyar kormány között a magyar zsidóság átfogó deportálásáról s. Május 15-el, a kárpátaljai területekről kezdődő deportálásokkal számoltak. Eichmann napi 1 transzportot és 3000 embert kívánt. Rudolf Höss, Auschwitz-Birkenau tábor parancsnoka már ez ellen is tiltakozott, mondván, kapacitásai csak "három naponta egy tábor feldolgozását bírják el.” Végül napi négy szerelvényről született egyezség. Ennek megfelelően az ország tíz csendőrkerületében megindult a gettósítás, majd május 15-el a deportálások.

Május 15. és július 8. között 435 ezer embert szállítottak ki az országból. 1944. május 25-én ismeretlen forrásból hosszú feljegyzés érkezett a kormányzó kabinetirodájába a március 29-i, s azt követő zsidórendeletekről, a gettósításokról, s a deportálásokról.

„Egy-egy vasúti teherkocsiban általában 70-80 embert zsúfolnak össze, és a kocsiban mindössze 1 vödör ivóvíz, és a testi szükséglet elvégzésére egy másik vödör áll rendelkezésre. A kocsikat leólmozzák, és csak egészen szűk rés marad nyitva [...] hírek vannak arról, hogy a deportáltak közül állítólag számosan meghalnak.” [8]

Válaszul Horthy június elején leiratot fogalmazott Sztójay Döme miniszterelnökhöz a „zsidókérdés megoldása terén tett kormányintézkedések túlzásainak enyhítését", Baky és Endre Lászlók, leváltását követelve, ahol többek közt így fogalmazott:

„Amidőn Két és fél hónappal ezelőtt a német csapatok bevonulásával kapcsolatban, a magyar szuverenitást korlátozó ismert események bekövetkeztek, vissza akartam vonulni [...] mégis rövid megfontolás után ejtettem ezt a tervemet, [...] úgy éreztem, hogy nemzetemmel szemben kötelességem kitartani a helyemen [...] tudatában voltam azonban annak, hogy e kormánynak az adott kényszerhelyzetben számos olyan intézkedést is kell tennie, amelyet nem tartok helyesnek, s amelyekért nem vállalhatom a felelősséget.

Ezek között szerepelt a zsidókérdés nem magyar gondolkodásmódnak, a magar viszonyoknak, s ezekhez mérten a magyar érdekeknek megfelelő kezelése.

Mindekelelőtt világos, hogy ami ezen a vonalon német intézkedés, vagy ami német kívánságra tett kormányintézkedés volt, azt nem állhatott módomban megakadályozni, így passzivitásra voltam kényszerítve. Bár ilyképp a tett intézkedésekről nemcsak előzetesen nem szereztem tudomást, hanem utólag sincs mindernől pontos [9] tájékoztatásom, mégis az utóbbi időben olyan értesítéseket kaptam, hogy ezen a vonalon több történt nálunk, mint maguknál a németeknél, részint pedig oly brutális, sőt olykor olyan embertelen módon, ahogyan maguknál a németeknél sem történtek az intézkedések.” [10]

Az idézett első fele választ ad arra, miért adott a kormányzó szabad kezet a kormánynak a zsidókérdés kezelésében. Az utolsó körmondat azonban legalább ennyire releváns. A gázkamrák létezésének, s a krematóriumoknak tudatában sem Horthy, sem józan ember nem ítélte volna a csendőrök – valóban embertelen – brutalitását kegyetlenebbnek a németek intézkedéseinél.

„óhajtom [...] hogy a magyar királyi Belügyminisztériumban a zsidók ügyeinek irányítása dr. Vitéz Endre László kezéből kivétessék s helyette ezzel, előzetes hozzájárulásom kikötése mellett egy bebízható, megfelelő személy bízassék meg, továbbá, hogy a karhatalom részére a vonatkozó utasítások kiadásával eddig foglalkozó Baky László államtitkárnak ettől az állásától való felmentése iránt hozzám mielőbb előterjesztés tétessék.” [11]

Az irat vázlatként maradt fenn a kormányzó kabinetirodájában, nem tudjuk, Horthy elküldte-e, s ha igen, milyen formában a miniszterelnöknek. Tény azonban, hogy Endre László a helyén maradt, a deportálások változatlan kegyetlenséggel és intenzitással folytatódtak.

Június utolsó napjaiban a svájci követ tolmácsolásában Cordell Hull amerikai külügyi államtitkár üzent a magyar kormánynak:

„A fegyverek erejére is támaszkodni fogunk, ha Magyarország nem hagy fel a zsidók üldözésével.” [12]

XII. Piusz pápa és V. Gusztáv Adolf svéd király és is levélben fordult Horthy kormányzóhoz június utolsó napjaiban, s a deportálások leállítását kérte tőle. Utóbbi így fogalmazott:

„Értesülvén azokról a rendkívüli szigorú intézkedésekről, melyeket az Ön kormánya a magyarországi zsidósággal szemben alkalmaz, fordulok személyesen főméltóságodhoz, hogy az emberiesség nevében kérjem közbelépését azok javára, akik e szerencsétlenek közül még megmenthetők. Ezt, az Ön jó szívéhez intézett felhívásomat a régi baráti érzés diktálja, amellyel az Ön országával szemben viseltetem, s az az őszinte kívánságom, hogy Magyarország őrizze meg a nemzetek összessége előtti jó hírnevét.” [13]

Június 26-án Horthy kormányzó saját elnöklete alatt összehívta a koronatanács ülését. Kabinetirodája vezetője, Ambrózy Gyula készített összegfoglalót számára, mely a következő pontokat tartalmazta zsidókérdésben: 1) A zsidók üldözése elleni hazai és nemzetközi tiltakozások áttekintése. 2)Kívánatos, hogy leállítsák a deportálásokat. Ha a németek ragaszkodnak a folytatásukhoz, intézzék az egészet a német egységek maguk, a csendőrség részvétele nélkül. 3) A zsidó dolgozók, akikre szükség van Magyarországon, maradjanak az országban családjukkal együtt 4) Hogy a mentesítést nyert zsidókat, valamint mindazokat, akiket a jövőben mentesítenek, ne hurcolják törvényellenesen a gettókba, és ne deportálják; 5) Endrét mentsék fel a zsidókérdés kezelésétől, és Bakyt mentsék fel mint államtitkárt.

Horthy Jungerth-Arnóthy Mihály külügyminiszter visszaemlékezése szerint nagyon dühös volt, és azzal zárta az ülést, hogy:

„Én ezt tovább nem tűröm! Nem engedem meg, hogy a deportálás továbbra is szégyent hozzon a magyarságra! Intézkedjen a kormány Bakynak és Endrének helyükről való eltételéről. A budapesti zsidóság deportálását szüntessék be! A kormány tegye meg a szükséges lépéseket." [14]

A kabinet másnap összeült, hogy a kormányzó felvetéseit megtárgyalja, azonban már a napirendi pontok közé is csupán annyi került: „Tájékoztatás a svéd és svájci követ által a zsidók érdekében átnyújtott jegyzékekről.” [15] A kormánytagok osztoztak a közgazdasági miniszter véleményében:

„Világos, hogy a németek tolerálása nélkül nem tehetünk koncessziókat. A svéd és a svájci követeknek adandó válaszunkban azonban fontos az, hogy legalább egy szuverén állam látszatát keltsük. A németeket nem lehet előtérbe tolni.” [16]

A deportálások tehát nem álltak le, s Baky és Endre László is a helyén maradt. 1944. július elsején kelt a kormányzó válasza a svéd uralkodó részére, amelyben így fogalmazott:

„Megkaptam Felséged táviratos üzenetét. A legmélyebb egyetértéssel arra kérem Felségedet, legyen biztos benne, hogy mindent megteszek, ami hatalmamban áll.” [17]

Edelsheim-Gyulai Ilona korabeli naplója szerint ugyanezen a napon, 1944. Július 1-én járt először a Várban Török Sándor, a Keresztény Zsidótanács elnöke, aki vagy ekkor, vagy második látogatásakor, két nappal később kézbesítette a kormányzó menyének az “Auschwitzi Jegyzőkönyvek” címen elhíresült leírásokat, melyet két szökött fogoly, Rudolf Vrba, és és Alfred Wretzler állított össze személyes emlékeiből. Részletesen leírják a gázkamrák működését is:

„A kamra lapos mennyezetén három légmentesen elzárható ablak van. A gázkamrákból sínpár vezet a kemencékhez, az előcsarnokon keresztül. Gázálarcos SS katonák másznak a tetőre, az említett ablakokat kinyitják, és bádogdobozokból port szórnak a kamrába. A dobozokon az alábbi felirat látható: “Cyklon zur Schädlingsbekampfung.”, és egy hamburgi gyár cégjelzése olvasható rajta.... e procedúra után három perccel a kamrában mindenki halott. Még sosem fordult elő, hogy valaki életjelet adott volna magáról, ami a korábbi primitív elgázosítások során a nyírfaligetben gyakran megtörtént.” [19]

Július első napjaiban a berni angol és amerikai nagykövet kódolt táviratokat intézett saját kormányához. Ezeket az üzeneteket a magyar hírszerzés megfejtette. Az telegramok a miniszterelnök kezébe is eljutottak. Veesenmayer budapesti német teljhatalmú megbízott Berlinbe küldött sürgönye szerint:

„részletesen leírják mindazt, ami a Magyarországról deportált zsidókkal történik. Megemlítik a sürgyönyök, hogy már másfélmillió zsidót megsemmisítettek, és ugyanezt a sorsot fogja elszenvedni a most elszállított zsidók legnagyobb része is.”[20]

1944. július 5-én ismét összeült a magyar minisztertanács. Az első napirendi pont a magyarországi zsidók deportálásának külföldi visszhangjával foglalkozott. Itt a fentebb említett berni angol és amerikai táviratok tartalma került napirendre. A miniszterelnök bejelentette, hogy

„A tényállás az, hogy [ti. A zsidók] munkaszolgálatra lesznek a németek által kijelölt területre kiszállítva, Szükségesnek tartaná, ha a megfelelő módon értesülne a külföldi közvélemény. Hogy a zsidók kiirtásáról, elgázosításáról szóló hírek megfelelő cáfolatban részesülnének” [21]

Döntés született arról, hogy a külügyminisztérium sajtóosztályának módot kell keresnie a rémhírek cáfolatára. [22] 1944. július 6-án azonban váratlan üzenet érkezett a Német Birodalom Külügyminisztériumába:

„Horthy kormányzó a magyar kormánnyal egyetértésben leállította a zsidóakció folytatását.” [23]

A deportálások ennek ellenére, Endre és Baky irányításával még két napig folytatódtak, ezalatt – a már elszállított vidéki zsidóságon túl – a monori és a békásmegyeri gyűjtőtáborokból elhurcolták a főváros környékének zsidó lakosságát. Erről Veesenmayer július 7.-én este elégedett hangú táviratban tudósította külügyminisztériumát.[24]

Ugyanezen a napon csendőrerőket vontak össze Budapest körül, a fővárosi deportálások megkezdésére.[25] Megjelenésük Horthyt azonnali ellenintézkedésre sarkallta. Magához hívatta Faragho Gábort, a csendőrség főparancsnokát, valamint a galántai és nagyváradi csendőrzászlóalj vezető tisztjeit, és utasította őket, hogy térjenek haza posztjaikra. Ezután katonaságot vezérelt Budapestre. Feltehetően a németek számára szolgált csupán magyarázatul, hogy a a riadókészültségre azért volt szükség, mivel Baky és Endre László személye elleni puccsra készült. Ferenczy László csendőrparancsnok, a magyar csendőrség és a német politikai rendőrség összekötőtisztje már hetekkel korábban tisztában volt azzal, hogy a csendőrséget a budapesti csillagos házak felszámolására rendeli a Belügyminisztérium a fővárosba. [26]

A deportálások kérdése a német és magyar üzenetváltások során a következő másfél hónapban is napirenden maradt. Azok azonban nem folytatódtak.

Jegyzetek és felhasznált irodalom

[1] Edelsheim-Gyulai: Becsület és Kötelesség I. Budapest, 2008, 238.

[2]MNL-OL,( Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) K27 Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek, 1944. 03.29. , 1-4.

[3] Uo. 41-45.

Uo. 128-157.

[4] MNL-OL, K27 minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1944. Március 29. 21.

[5] 6163/1944 ME, idézi: Ungváry Krisztián: A Horthy rendszer mérlege, Budapest, 2012. 541.

[6] Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege, Budapest, 2012, 541.

[7] Uo 555.

[8] Horthy Miklós titkos iratai, az iratokat sajtó alá rendezte, magyarázó szövegekkel és jegyzetekke elllátta Szinai Miklós és -Szűcs László, Budapest, 1962, 446-447.

[9] A pontos szó utólag áthúzva

[10] Szinai Miklós – Szűcs László: Horthy Miklós titkos iratai, Budapest, 1969, 449.

[11] Uo.

[12] MNL OL K27, minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1944. Június 28. 2.

Lévai József: Fehér könyv. Külföldi akciók a magyaroszági zsidók megmentésére. Budapest, 1946. 56-57.

[13] Raoul Wallenberg – letters and dispatches 1924-1944, edited: Birgitte von Wallenberg, New York, 1995, 218.

[14]Randolph L. Braham: A magyar holokauszt, II, 1988. Budapest, 143.

[15] MNL OL K27, minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1944. Június 28.1.

[16] MNL OL K27, minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1944. Június 28. 3

[17] Raoul Wallenberg – letters and dispatches 1924-1944, edited: Birgitte von Wallenberg, New York, 1995, 218.

[18] Auschwitzi jegyzőkönyv, a szöveget közli és a tanulmányt írta: Haraszti György, Budapest, 2005.

Ötéves Naplók, I. – Edelsheim-Gyulay Ilona, 1944 július 1, és 1944 július 3-I bejegyzések. – Török Sándor neve kizárólag ekkor fordul elő a naplóban. - in: Horthy család családi levéltára, II. 1.1. / Ötéves naplók / Ötéves Napló I.

[19] Az auschwitzi jegyzőkönyvek teljes szövegét közli a Szegedi Egyetemi Könyvtár:

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/au_jegyz_4.html utolsó elérés: 2016. Május 9.

[20] A Wilhelmstrasse és Magyarország, német diplomáciai iratok Magyarországról, 1933-1944, szerkesztette: Ránki György, Pamlényi Ervin, Tilkovszky Loránt, Juhász Gyula, Budapest, 1968. 873.

[21] MNL OL K27, minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1944. Július 5, 89.

[22] Uo.

[23] Veesenmayer birodalmi megbízott távirata Ribbentrop külügyminiszterhez, in: A Wilhelmstrasse és Magyarország, 873.

[24] Uo. 877.

[25] Uo.

[26] Uo.

A Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság Jegyzőkönyvei, 1946.

Jegyzőkönyv 315.

A nyitóképen: összegyűjtött zsidó nők gettóba hurcolása, Wesselényi utca, 1944. október 20. Bundesarchiv, Bild 101I-680-8285A-08