Elege lett az olasz kormánynak az áltudományos hülyeségekből, és kötelezővé tették a gyerekeknek a védőoltásokat

Egészségügy
2017 május 20., 04:56
comments 313

Idén Olaszországban már háromszor annyi kanyarós esetet regisztráltak, mint 2016-ban összesen. Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök szerint az áltudományos elméletek terjedése felelős azért, hogy az országban csökkent a beoltott gyerekek száma.

Ezért a kormány előírta, hogy a gyerekeknek 12 betegség elleni oltást kell megkapniuk, mielőtt iskolába mennek. Amennyiben a gyerekek nem kapják meg az oltásokat hatéves korukig, a szülőket megbírságolják.

Ennek alapján a gyerekeknek védelmet kell kapniuk gyermekbénulás, torokgyík, tetanusz, hepatitisz B, Haemophilus influenzae B, Meningitis B, Meningitis C, kanyaró, mumpsz, rubeola (rózsahimlő), szamárköhögés és bárányhimlő ellen. 

Miközben a világban egyre több oltásellenes összeesküvés-elmélet terjeng, Olaszországban a kanyaró ellen beoltott kétévesek aránya 90 százalékról 80 százalék alá csökkent. Közben a Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint ennek 95 százalék fölött kellene lennie.

Beatrice Lorenzin egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy a kötelező oltások bevezetésével egy erős üzenetet akarnak küldeni a társadalomnak. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.