A vízbetörés ellenére is úgy tűnik, hogy a végítéletnapi raktár túlélheti az emberiséget

külföld
2017 május 21., 06:53
comments 32

Amekkora pánikot okozott pénteken a hír a vízbetörésről az emberiség végítéletnapi gabonaraktárába, szombaton a szakértők már igyekeztek eloszlatni az aggályokat. Az ugyan igaz, hogy a szokatlan meleg miatt olvadásnak indult permafroszt olvadéka befolyt a Spitzbergákra épített raktár előterébe, de, mint most kiderült

ezzel a lehetőséggel eleve számoltak, és nem is annyira szokatlan.

"Tapasztalataim szerint minden évben van hasonló vízbetörés" - nyilatkozta Cary Fowler, a végítéletnapi raktár megalkotásában is szerepet vállaló amerikai agrárkutató, aki szerint az "elárasztotta" kifejezést kicsit indokolatlan volt használni. Már csak azért is, mert a víz nem jutott be az épület azon részébe, ahol a világ vetőmagjaiból tárolnak mintákat.

A befolyó víz már a valódi raktárhoz vezető folyosón megfagyott.

Ettől függetlenül a probléma valós, a melegedés miatt gyakrabban kell számolni ezzel az eshetőséggel. Ezért most gyorsan terveket is dolgoztak ki. Ennek részeként minden hőforrást eltávolítanának a bejárat utáni, a raktárhoz vezető folyosóról, hogy a betörő víz a jövőben is azonnal megfagyhasson. Emellett árvízbiztos falakat is emelnének, és vízelvezető árkokat építenek a bejárat elé.

Ugyanakkor a világközvélemény megnyugtatására azt is közölték, hogy számításaik szerint "ha a világ összes jege elolvadna, és ezután a világ eddig mért legnagyobb szökőára érné el a raktárt", akkor se lenne baj. Ekkor Fowlerék számításai szerint a raktár öt-hét emelet magas épületként emelkedne már ki a tájból. "Megközelíteni már nem lenne könnyű, de a magok rendben volnának" - mondta. (Via The Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.