Levélbombával követtek el merényletet egy korábbi görög miniszterelnök ellen

külföld
2017 május 25., 17:33
comments 19

Lucas Papademos volt görög miniszterelnök és sofőrje is megsérült, amikor vélhetően egy levélbomba robbant az autójában. A politikust kórházba szállították, egyelőre nem tudni, milyen állapotban van.

photo_camera Fotó: LOUISA GOULIAMAKI/AFP

Egyelőre nem tudni, ki küldte a robbanószerkezetet, de a gyanú rögtön a görög anarchistákra terelődött, akik korábban például az IMF-nek is küldtek már levélbombát.

A 69 éves Papademos egy rövid, de annál válságosabb időben volt Görögország miniszterelnöke. 2011 novemberében került hatalomra, 2012 májusában pedig – néhány súlyos megszorítás levezénylése után – már le is mondott. Technokrata politikusként választotta a parlament miniszterelnöknek a görög pénzügyi válság egyik mélypontján, korábban az Európai Központi Bank alelnöke volt. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.