Jövőre választások, szaporodnak a törpepártok

Megállíthatatlanul szaporodnak a törpepártok a választások közeledtével, derül ki az Országos Bírósági Hivatal adataiból, amiket a Magyar Idők közölt

Míg 2014-ben száznegyvenhét volt, jelenleg százkilencvenhárom bejegyzett párt van, ami indulhatna a választásokon,

de 351 még bejegyzésre vár. A tapasztalat azt mutatja, hogy megéri kamupártot létrehozni: a 2014-es választási kampányban több szervezet is felvette az állami támogatást, majd a pénzzel egyszerűen eltűnt. A felelősök és a pénz azóta sem került elő. 

2016-ig 630 millió forintnyi kampánytámogatásnak veszett nyoma, és bizniszpártokra kirótt kétmilliárd forintos bírságnak is alig két százalékát tudták behajtani.

A Magyar Időkkel Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség főügyésze közölte, hogy a 2014-es választást követően hat párt ellen indult nyomozás kampánytámogatások szabálytalan felhasználásának gyanúja miatt, ezek közül négy ügyben most is folyamatban van az eljárás költségvetési csalás gyanújával.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.