Szolid 20-30 százalékkal, úgy negyvenmilliárd forinttal elszámolták a 3-as metró felújítását

Budapest
2017 május 30., 05:14
comments 144

Kissé megugrott a 3-as metró felújításának összköltsége. A kormány eredetileg 137,5 milliárd forintos keretet határozott meg a projektre, de a Magyar Nemzet értesülései szerint a projekt ennél 20-30 százalékkal drágább lesz, 30-40 milliárd forinttal több pénzre van szükség a munkálatokra.

Értesüléseik szerint a vágányépítési pályázatra érkezett, a becsléseknél jóval drágább ajánlatok miatt szállhattak el végkép a költségek. Ez pedig nagyon nehéz döntési helyzetbe hozta a fővárosi önkormányzatot: amennyiben a kormány nem segíti ki Budapestet, az kénytelen lesz minden más fejlesztést félretéve erre fordítani az Európai Beruházási Bankkal kötött hitelszerződés keretéből közlekedési célra fordítható 350 millió eurós összeg jelentős részét.

Így viszont Budapest adósságállománya a korábbi állami konszolidáció ellenére újra százmilliárd forint fölé kúszna. A főváros az elmúlt években 60 milliárd forint hitelt vett fel az orosz metrókocsik felújítására, 18 milliárdot az e-jegy-rendszer bevezetésére.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.