Deutsch: A felelősségem? Nem voltam elég erőszakos


Túlságosan jólnevelt voltam.A beszélgetésünk vége felé Deutsch Tamás, az MTK elnöke többek között ezzel a mondattal válaszolt arra a kérdésemre, hogy miben látja a saját, személyes felelősségét a patinás focicsapat kiesésében, ami pont abban az idényben történt meg, amikor az MTK beköltözött a vadonatúj, modern stadionjába, ahol még a gyep is olyan high tech, mint az Arsenal vagy a Bayern luxusstadionjaiban. Csak a csapat lett benne NB2-es.

Azért hívtam fel Deutsch-ot, mert a klubelnök szerdán megtörte az MTK Budapest NB1-ből való kiesését követő totális médiacsendet, és olyan interjút adott a klubhonlapnak, amilyent hivatalos csapatoldalak ritkán szoktak közölni. Deutsch rendesen kiosztotta a csapat vezetőit és tulajdonosait, ilyen fordulatokat használva:

  • szégyen
  • rettenetes produkció
  • Azonnali és drasztikus változásokra van szükség!
  • Az MTK (...) szakmailag fáradt és belterjes lett.
  • Az MTK szurkolóinak minden szempontból igazuk van. Az általuk megfogalmazott kritikák jogosak.

Ami igazán pikáns, hogy a csapat tulajdonosa mindeközben 2014 óta a saját öccse. Vagy esetleg ő maga? És akkor az interjúban skizofrén módon saját magának is beszólt? A kék-fehér fociügyekben gyakran nyilatkozó Deutsch pontos szerepe a fociklubnál még az MTK-szurkolók körében sem teljesen világos, ezért először is azt tisztáztam vele, hogy egyáltalán mi a köze az MTK focistáihoz. Ő akkor most fociklubtulaj, fociklubvezető, vagy egyik sem?

Deutsch válasza alapvetően az volt, hogy egyik sem. Bár a korábbi időszakokban előfordult olyan, hogy az MTK focicsapatát birtokló cégben az MTK sportegyesület is - aminek egy rakás nemfocis szakosztálya van - tulajdonos volt, 2014 óta tisztább a kép. Ekkor lett az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. tulajdonosa egy Deutsch Péter érdekeltségébe tartozó vállalkozás. Ebben a Zrt.-ben az MTK sportegyesületnek, aminek Deutsch Tamás az elnöke, már nincsen semekkora tulajdonrésze. 

Deutsch Tamás, ha jól értem, azért szokott időnként mégis kvázi az MTK focicsapatának nevében nyilatkozni, mert régi szurkoló, és ő a legismertebb figura a klub környékéről. Meg hát MTK-elnök is, ha nem is pont a focistáké, hanem a kéziseké, vívóké, kajakosoké és a többieké.

Én nem utólag vagyok okos - utalt Deutsch az elég nagy meglepetést keltő szerdai interjújára - én már 2014-ben megmondtam az új tulajdonosnak, hogy szerintem radikálisan szakítani kell az addig gyakorlattal. 

De akkor a szerdai interjúban, amiben radikális változásokat jelentett be, és ami egyfajta gyakorlati kilábalási program meghirdetésének tűnt, a magánvéleményét közölte az ügyről? - kérdeztem erre. 

Igen - felelte a fideszes politikus - ez az ő véleménye, amit egy múlt vasárnapi megbeszélésen már elmondott a tulajdonosnak. Ha csak az ő véleménye, és nincs beleszólása a fociügyekbe, akkor az is lehet, hogy  a valóságban egészen más fog történni? - kérdeztem. 

Nagyon meglepődnék, ha nem ez történne, mert a lényegben mindannyian egyetértettünk 

- felelte.

Tisztázzuk akkor: mekkora a valós befolyása az MTK focicsapatára? - puhatolóztam. 

Nem akarom kivonni magam a felelősség alól, de én ebben outsider vagyok. Csak akkor mondom el a véleményemet, ha kérdezik. Nincs az öcsémnek olyan üzleti tevékenysége, amibe valaha beleszóltam volna. Deutsch Tamás és Deutsch Péter két különböző ember 

- jött a válasz.

Amikor a klub utóbbi 8-9 évének a gyakorlatát bírálta, és olyanokat mondott, hogy "Az MTK ugyanis szakmailag fáradt és belterjes lett." meg hogy "Teljesen elhibázott a klub játékosértékesítési stratégiája.", akkor Domonyai László klubigazgatóra gondolt? - kockáztattam meg a kérdést.

Mindenkire gondoltam, aki ennek a részese volt 

- felelte Deutsch.

A sportegyesületi elnök ezután hosszan elemezte a bukás okait. Míg a Sándor Károly akadémia megalapítása után az MTK évekig monopolhelyzetben volt, és a tehetséges magyar fiatalok 80-90 százaléka emiatt hozzájuk igazolt, a többi konkurens megjelenésével ez a helyzet megváltozott. A klub azonban azután se igazolt elég külsős játékost, hogy már nem lehetett az akadémiáról érkező, a nagycsapatba könnyen beépíthető fiatalokra bazírozni. Ehhez járult a szerint elhibázott játékoseladási politika a 16-18 évesen már kiárusított tehetségekkel, illetve az, hogy egy rakás olyan focistáról mondtak le, akikből más csapatban nem sokkal később akár válogatott is lett, mint Hangya Szilveszter vagy Eppel Márton. 

A  klub végül a kiesést is meghozó utolsó húzása ehhez képest az volt, hogy Tamási Zsoltot, az évek óta alulteljesítő akadémia vezetőjét tették meg vezetőedzőnek. 

De itt igazából egy rossz döntés volt, a legelején, aztán annak jöttek a következményei, mint a sorban felboruló dominók

- fogalmazott a Fidesz EP-képviselője.

Hiába csak az azonos nevet viselő sportklub elnöke, Deutsch egészen sok információt tudott a fociklub közeljövőjéről. A testvére cége mellé rövidesen beszálló magyar befektetőnek majdnem akkora részesedése lesz, mint a mostani tulajnak. A jövő hétfőn bejelentendő új edző biztosan magyar lesz. És bár ő fogja összerakni a keretet, Deutsch utalt rá, hogy az NB1-ben és főleg az NB2-ben egy rakás olyan volt MTK-s játszik, akiket a klub korábban nem becsült eléggé, pedig most komoly segítséget nyújthatnának. Ezt arra mondta, amikor megkérdeztem, hogy felcsúti mintára, vagyis kiöregedett exválogatottak leigazolásával tervezik-e elérni az azonnali visszajutást. 

Amikor a végén még egyszer rákérdeztem, hogy miben látja a személyes felelősségét, azt válaszolta:

2014.-ben nem voltam elég erőszakos, ez komoly hiba volt a részemről.