Vona: Provokáció a Pride, betiltanám

POLITIKA
2017 június 03., 10:22
comments 377

"Ha Budapest főpolgármestere lennék, nem engedélyezném" [a Prideot].

– mondta Vona Gábor az azonnali.hu nevű, a héten indult híroldalnak. Vona szerint a homoszexualitás magánügy, egyébként is meg van már minden joguk, ami kell.

"Én a Pride-ot már inkább provokációnak tartom, mint egy büszkeségmenetnek"

– folytatja Vona, akik szerint a felvonulók más emberek értékrendjét sértegetik. Ezért "a Pride inkább árt a homoszexuálisok ügyének, mint használ", mondta.

Vona igen ügyes nyilatkozó lett, ezt ebben az interjúban is bizonyítja. Például úgy nácizza le a kuruc.info nevű, korábban nyilvánvalóan a Jobbikhoz kötődő oldalt, hogy aztán azt mondja, hogy ő idegenkedik attól, hogy valami "címkézzen" és így lenácizzon valamit.

Érdekes az is, amit Simicska Lajosról mond:

"Ha a Jobbik kormányra kerül, mindenkire vonatkozni fognak az elszámoltatással kapcsolatos jogi változások és politikai lépések, aki a szabályozás hatókörébe beletartozik – legyen az akár Simicska Lajos. Nincsenek szent tehenek."

Majd, kis forszírozás után:

"Nem Simicska jelenti most a legnagyobb veszélyt a magyar demokráciára meg politikára, 

hanem sokkal inkább Mészáros Lőrinc és az ő miniszterelnökkel való kapcsolata. Simicska Lajos idején azt lehetett érezni, hogy van két ember, akik irányítják az országot; az egyik a gazdaságért, a másik a politikáért felel. Most azt látjuk, hogy Orbán Viktornak van egy strómanja Mészáros Lőrinc személyében, akin keresztül a személyes vagyonát gyarapítja."

Vajon, ha holnap átállna Mészáros Lőrinc a Jobbik mögé, akkor hirtelen ő se lenne annyira problémás?

Akit érdekelnek Vona ügyes elhatárolódásai és hallgat-e Egészséges Fejbőrt, itt olvasson.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.