Muszlim imámok nem hajlandóak eltemetni a londoni merénylőket

Több mint 130 Nagy-Britanniában működő muszlim imám jelentette be, hogy nem hajlandóak az iszlám rítus szerint eltemetni azt a három férfit, akik szombat éjjel egy terrortámadásban hét embert öltek meg Londonban.

A három elkövető közül kettőről már ismert, hogy muszlim volt, a harmadik személyzaonosságát még nem hozta nyilvánosságra a brit rendőrség.

Az imámok által hétfőn a Facebookra posztolt üzenet szerint az iszlám vallás különböző ágaihoz tartozó vallási vezetők elítélik a terrorizmust, osztoznak az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmában, és azzal indokolják a gyászszertartás megtagadását, hogy a három férfi tette teljesen összeegyeztethetetlen az iszlám tanításaival. Szerintük a Korán világosan kimondja, hogy minden emberi élet sérthetetlen, és aki ezt a szabályt megszegi, az nem lehet a muszlimok közösségének része.

Ez az összefogás az eddigi legnagyobb a műfajban, bár a múlt heti manchesteri és korábbi amerikai terrortámadások után is voltak imámok, akik megtagadták a merénylők vallási temetését. (CNN)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.