Gördeszkájával harcolt a londoni terroristák ellen a hős spanyol

külföld
2017 június 08., 15:57
comments 95


Csak szerdán délután, négy nappal a londoni merénylet után erősítették meg a brit hatóságok a spanyol külügyminisztériumnak, és családjának, hogy a nyolc áldozat egyike a spanyol Ignacio Echeverría. A késlekedést a "hivatalos adatoknál szükséges protokoll betartásával" indokolták, amit az áldozatok és sebesültek magas száma is lassított. Ignacio Echeverría családja azonnal Londonba utazott. 

A harminckilenc éves madridi férfi éppen a barátaival gördeszkázott, mikor a három terrorista kiugrott a furgonjukból és késelni kezdtek a Borough Marketnél. Barátja, Guillermo Sánchez a Guardiannek elmondta, hogy Echeverría amint észrevette, hogy az egyik merénylő megszúrt egy nőt,

segíteni indult, és gördeszkájával többször fejbe vágta a terroristát,

dulakodni kezdtek, amiben életét vesztette. Sánchez utolsó emléke barátjáról, hogy a földön fekszik gördeszkáját szorítva. A támadás után azonnal keresni kezdték Echeverríát a spanyol nagykövetségen és a segélyvonalon keresztül, majd másnap már a Facebook-on is. Végül szerdán közölték hivatalosan is a hozzátartozókkal a gyászhírt. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.