Simicska plakátcégénél nyomoz a NAV

POLITIKA
2017 június 08., 15:50

A Magyar Idők úgy tudja, hogy 

költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a NAV a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. és Mahir Cityposter Kft. ügyletei miatt.

A lap szerint "a közérdekű bejelentés nyomán megkezdett eljárás összefüggésben áll a Jobbik plakátkampányával." Állítólag a két cég sokkal kevesebb plakáthelyet vallott be annál, mint amennyire valójában kikerültek a Jobbik hirdetései. 

"Ha a Magyar Időknek esetleg az el nem indult nyomozás lezáró határozata is megvan, átküldhetnék,"

mondta a 444-nek Kovács István, a Mahir Cityposter Kft. vezetője. Kovács semmilyen nyomozásról nem tud, a NAV a csütörtöki napon jelezte, hogy általános ellenőrzést folytat majd le a cégnél, ezügyben a jövő hét második felében fognak egyeztetni. Feljelentésekről tudnak a jobbikos hirdetések ügyében, tette hozzá, de azokat mind a Mahir tette meg plakátrongálások miatt. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.