Nem minden gyerek tűnt el, akiket eltűntként keresnek itthon a tejesdobozokon

ÉLET
2017 június 14., 13:10
comments 88

A Magyar Narancs friss számában jelent meg egy cikk arról, hogy olyan kampányt futtat Kárász Róbert cége tejesdobozokon "eltűnt" gyerekekről, akik valójában nem is tűntek el. 

Az eltűnt gyerekekre figyelmet felhívó tejesdobozos kampány egy nemzetközileg ismert projekt, itthon is évek óta lehet találkozni gyerekek fényképeivel az Alföldi tej dobozain. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy mint a Mancs cikkéből kiderül, négy jelenleg keresett fiatal közül hárman biztosan nincsenek eltűnve.

Magyarországon 2011-ben, a tévés műsorvezető Kárász Róbert ötlete révén jelent meg a tejesdobozos kampány, sőt az eltűnt gyerekek napján rendezvényeket is tartanak, idén már 13 városban országszerte. A kampányt szervezető GAP Média tulajdonosa, Kárász a lapnak azt mondta, hogy harminc fölött van az így megtalált fiatalok száma. 

Ehhez képest érdekes, hogy a kampány és a rendezvény honlapján, az ezerlampasejszakaja.hu-n egyetlen megtalált gyerek történetét sem lehet elolvasni. Kárászék cége az elmúlt évben szakmai sikereket is begyűjtött, jelenleg Brüsszel felé terveznek terjeszkedni, és kaptak közpénzbeli támogatást is az elmúlt években. 

A lap elérte B. Bálintot is, aki már 19 éves, azaz nem is fiatalkorú, és jelenleg külföldön dolgozik. Ő is eltűnt gyerekként szerepel a mostani kampányban. Mint mondta, bejelentett lakcímmel rendelkezik, az állítólagos eltűnése napján is a barátnőjével volt Esztergomban. Elmondása szerint fogalma sincs, hogy került fel a fotója a rendőrség honlapjára az eltűnt személyek közé. Fel is hívta a rendőrséget, de nem járt igazán sikerrel. 

photo_camera Fotó: Németh Dániel / Magyar Narancs

Hasonlóan járt G. Márk is, aki a tejesdobozon említett napon 2015-ben tényleg elszökött egy barátjával a nevelőszüleitől, de 12 óra után a rendőrök kapták el, ezért nem érti, hogy került fel az eltűnt személyek listájára. 

A kampányban szerepel B. Anna Zsanett is, aki tíz éve tűnt el, de ma már 27 éves. Az övé valószínűleg tényleg tragikus történet, egy pár éve született bejegyzés szerint a 2007-ben eltűnt fiatal vélhetően nemzetközi prostitúciós hálózat áldozata lett, jelenleg tényleg nem tudni, hogy hol tartózkodik. 

G. Klaudia is nagykorú ma már, 2013-ban valóban eltűnt, de aztán hamar megkerült, ezt a Magyar Narancs újságírójának kérdésére rokonai is megerősítették. Az ő fotója azóta már lekerült a rendőrség adatbázisából, és a lap úgy tudja, hogy az ő fényképével megjelenő tejesdobozokat hamarosan ki is vonják a forgalomból. 

A lap megkereste Kárász Róbertet is, aki elmondta, hogy szerinte minden esetben jóhiszeműen és körültekintően járnak el, de nem fognak nyomozni senki után, mert ez a rendőrség dolga. Mint elmondta, a rendőrségi adatbázisból dolgoznak, és szerinte a tejesdoboz már önmagában preventív eszköz lehet, hiszen ha kikerül a fényképpel az asztalra, akkor párbeszéd indulhat be például a családban a témáról. 

Kárászék cége a rendőrséggel kötött megállapodást arról, hogy a tejesdobozokra felkerülő gyereket fényképét átvehetik a police.hu-n megjelenő adatbázisból, azaz az első hibát a rendőrség követhette el, amikor már rég nem eltűnt személyeket is szerepeltet az adatbázisában. 

A cikkben megszólaló jogász szerint azon múlik, hogy történt-e jogsértés, hogy az egykor eltűnt személy vagy családtagjai később jelezték-e a rendőrségnek, hogy megkerült az illető. Ha igen, akkor a fotót rég le kellett volna venni az adatbázisból. Ha nem, akkor nem jogsértő a szerepeltetésük a kampányban sem, de az kérdés marad, hogy ha egy újságíró ilyen könnyen meg tudta találni az érintetteket az interneten, akkor nem lenne-e érdemes ennyi energiát a kampányt intéző vállalatnak is befektetnie a dologba, hogy tényleg eltűnt gyerekek szerepeljenek a dobozokon. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.