Elmaradt az állami pályázat, bajba került a gimiseknek készülő matematikai lap

Több mint száz évvel ezelőtt döntött úgy egy győri tanár, Arany Dániel, hogy középiskolásoknak szóló matematikai lapot indít. A lap első száma 1894. januárjában jelent meg, a KöMaL azóta fogalommá vált, diákok generációi oldották meg a lapban felbukkanó matematikai feladványokat. 

Az elmúlt 30 évben a matematikai és fizikai feladatok magyar mellett angol nyelven is megjelennek, több ezer feladatot tettek így hozzáférhetővé diákok számára. Egy tanévben kilenc alkalommal, 64 oldalon jelenik meg a lap, a következő tanév viszont bajba került: Facebook-oldalukra felkerült felhívás szerint elmaradtak a célirányos pályázási lehetőségek, ezért a lap költségvetéséből 15 millió forint hiányzik, úgyhogy kénytelenek az olvasókhoz fordulni. Lehet pénzt is küldeni persze, de már annak is nagyon örülnek, ha matematika- és fizikarajongó fiatalok számára előfizetnek a lapra. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;