Az RMDSZ mentheti meg a saját pártja által leváltani próbált román miniszterelnököt.

külföld
2017 június 20., 11:06
comments 49

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció, s az RMDSZ törvényhozói egyáltalán nem vesznek részt a szavazáson - jelentette be kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Sorin Grindeanu
photo_camera Sorin Grindeanu Fotó: THIERRY CHARLIER/AFP

Erről az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülésén született döntés, miután eredménytelenül zárultak a PSD-ALDE koalícióval hétfőn kezdődött tárgyalások.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke korábban azt mondta: 

az RMDSZ a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére próbálja kihasználni a kormányválságot, 

és nem zárkózik el attól, hogy döntő módon befolyásolja a Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli konfliktus kimenetelét.

Hétfő délután és kedd délelőtt napirendre is került a parlamentben az RMDSZ több törvénytervezete, de miután a román ellenzéki pártok vezetői, valamint a román média nacionalista hangot megütve tiltakozott a törvénytervezetek elfogadása ellen, levették azokat a napirendről.

Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ nem "veszett össze" a koalíciós pártokkal, a tavaly decemberben kötött parlamenti együttműködési megállapodásuk érvényben marad, annak eredményeit a tavaszi ülésszak végén értékeli ki az RMDSZ. A szövetség "tárgyalt, nem pedig alkudozott" a PSD-ALDE koalícióval, illetve a pártjával szembekerült Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, de "nem áll egyetlen tábor mellé sem" - szögezte le a szövetségi elnök.

Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor leszögezte: a magyar közösség érdekeit nem a bizalmatlansági indítvány, hanem a "nacionalisták ostobasága" sérti. 

A politikus nem lát értelmes magyarázatot arra, hogyan lehet ma is két-három óra alatt nacionalista "őrületet" kelteni az országban, pillanatok alatt aktivizálódnak a "szolgálatos nacionalisták és szélsőségesek".

"Romániában nem tisztelik a magyarokat, a kisebbségek jogait" - válaszolta Kelemen Hunor egy keresztkérdésnek szánt újságírói közbevetésre, és példaként a marosvásárhelyi római katolikus iskola, illetve orvosi és gyógyszerészeti egyetem esetét hozta fel.

Az RMDSZ elnöke Traian Basescu magyarellenes kirohanását is elfogadhatatlannak nevezte egy volt államfő részéről, aki legalább kétszer "koldult" szavazatokat az erdélyi magyaroktól.

"Az, hogy Tariceanu és Dragnea (a szociálliberális koalíció pártvezetői) fejében megfordult március 15-e ünneppé nyilvánítása a román jogrendben, olyan, mintha saját történelmedet a budiba dobnád" 

- hangoztatta a volt államfő kedd délelőtt, annak az RMDSZ-törvénytervezetet a szakbizottsági elfogadását kommentálva, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná a romániai magyarok számára a magyarság nemzeti ünnepét.

A román parlamentben a tervek szerint szerdán szavaznak a Grindeanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. A szociálliberális koalíciónak elvileg 11-gyel több törvényhozója van, mint az a 233, amennyi Grindeanu megbuktatáshoz szükséges, de nem biztos, hogy valamennyiükre számíthat. Az RMDSZ-nek 30 képviselője és szenátora van. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.