Csomó embert kirúgtak a CIA-től, mert csokiautomatát fosztogattak

bűnügy
2017 június 21., 21:45
comments 51

Néhány alkalmazott több mint 3 ezer dollár, azaz úgy 1 millió forint értékben fosztották ki a csipsz- és csokiautomatákat, és ezért távozniuk kellett az amerikai hírszerzés, a CIA kötelékeiből. A Buzzfeed két éve közérdekű adatigényléssel élt az ügynökség felé, és most jutott hozzá néhány belsős dokumentumhoz, ezekből derültek ki a turpisságok. 

A tolvajlások 2012 őszétől 2013 tavaszáig tartottak. A trükk az volt, hogy megbuherálták a gépek fizetési rendszerét és végtelen kredittel töltött kártyával addig szipolyozták belőle a finomságokat, ameddig nem szégyellték. Miután értesült a lopkodásról, a felsővezetés megfigyelő kamerákat vetett be, hogy lebuktassák a zugevő hírszerzőket. 

A "mastermind" természetesen egy informatikus volt, aki kitalálta a bütykölést. Beismerte bűneit, ahogy később a többiek is. Mindannyiukat eltávolították az ügynökség állományából és biztonsági őrök kísérték ki őket a hivatalból. Az illetékes virginiai ügyész asztalára is eljutott az ügy, de végül vádemelésre nem került sor. (Buzzfeed)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.