Vádat emelnek a budapesti ápoló ellen, aki az orvos által rendelt adag dupláját adta be egy 87 éves betegnek

A vádirat szerint a 87 éves nőt a betegsége miatt 2015. január 30-án vették fel egy budapesti kórházban. Ebben az időben az osztályon dolgozott a három vádlott: az elsőrendű vádlott éjszakai ügyeletes ápolóként, a másodrendű vádlott nappali ügyeletes orvosként, a harmadrendű vádlott pedig éjszakai ügyeletes orvosként.

A vád szerint a sértett kezelésekor mind a hárman foglalkozási szabályt szegtek. A két orvos elsősorban adminisztrációs, illetve tájékoztatási jellegű kötelezettségeinek nem tett eleget, illetve egyikük a sértett személyes vizsgálatát is elmulasztotta, ezzel a beteg egészségét, testi épségét veszélyeztetve.

Az elsőrendű vádlott éjszakai ügyeletes ápoló pedig szintén foglalkozási szabályokat szegett meg azzal, hogy a vád szerint az orvossal nem konzultálva adott be gyógyszert a sértettnek, majd az orvos által rendelt adag dupláját adta be az idős nőnek, és mindez végül a sértett halálához vezetett.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a két orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével, az ápolót pedig ennek halált okozó minősítésével vádolja.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.