Ügyészségi vizsgálat indult a fitneszmodellt megölő habszifon miatt

külföld
2017 június 23., 18:15
comments 106

Vizsgálatot kezdtek a francia hatóságok Rebecca Burger halála miatt. A 33 éves fitneszmodel szívrohamban hunyt el, amit a jelentések szerint egy szétrobbanva a mellkasának ütköző habszifon váltott ki.

link Forrás

A 60 Million Consumers című fogyasztóvédelmi magazin beszámolója szerint a habszifon, amit Burger használt, kifejezetten veszélyesnek számított, több tucatnyi balesetet okozott 2010 óta. 2013-ban ki is vonták a forgalomból. "Tudomásunk szerint ez volt az első haláleset egy ilyen robbanás miatt... De tudtuk, hogy ez egy nap bekövetkezhet" - mondta a magazin helyettes szerkesztője, Benjamin Douriez.

Burger halálhíre után a szifont gyártó Ard'time közölte is, hogy a terméket már 2013 februárjában kivonta a forgalomból, és erről próbálta értesíteni a fogyasztókat is. Közleményük szerint "sajnos a mai napig több olyan szifonmárka is forgalomban van, ami veszélyes lehet". Ezt a francia fogyasztóvédelmi hatóság is megerősítette, tájékoztatásuk szerint 2010 óta több mint kétszázezer meghibásodott szifont azonosítottak. A hatóság nem ajánlja azokat a szifonokat, amelyek alumínium tartályához műanyag fej csatlakozik.

Az AP értesülései szerint az ügyben immár az ügyészség is vizsgálódik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.