Betiltanák a Samsara fesztivált a helyi vadászok, mert félnek, hogy a goa elnyomja a szarvasbőgést

Két év után a töreki vadásztársaság vezetője több hatóságnál is feljelentette az augusztusi jógafesztivál szervezőit. Az Index arról ír, hogy a vadászok leginkább arra hivatkoznak, hogy a Samsara sok szemetet termel, a zaj pedig épp a szarvasbőgést megelőző hónapban riasztja el a környék vadjait, a szervezők által ásott, fél méter mély vízelvezető árok pedig veszélyes lehet a helyi rókaállományra.

A 2015-ös Samsara fesztivál sátraFotó: Botos Tamás /444

A Samsara főszervezője a lapnak elmondta, hogy a vadászok feljelentéséhez csatolt képeken látható szemetet mind ők gyűjtötték zsákszámra a fesztiválnak otthont adó 40 hektárnyi területen, és ennek egy jelentős része többnyire éppen a vadászlesek környékéről származik. 

Ráadásul a szervezők közben már megvették a Siófok melletti Töreki határában található rétet is, így a fesztivált gyakorlatilag a saját területükön rendeznék meg. Úgy gondolják, hogy a rét nem csak a hobbivadászoké, hanem mindenkié. 

 A jógások és goások fesztiváljának ellehetetlenítése érdekében töreki vadásztársaság minden létező szálat megmozgatott: egyszerre szólt a ÁNTSZ-nek, a siófoki rendőrségnek, a kaposvári kormányhivatal vadászati osztályának és a siófoki önkormányzatnak. 

Fotó: Botos Tamás /444

A szervezők elmondták, hogy annak ellenére is dolgoznak az idei fesztiválon, hogy egyelőre ők sem látják az ügy végét. Hetek óta próbálnak egy személyes megbeszélést leszervezni a vadászokkal, hogy rendezzék az ügyet, de ezzel eddig egyszer sem jártak sikerrel. Még az ellenük megfogalmazott dokumentumokhoz sem jutottak hozzá.  

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.