A felcsúti igényekhez alakították a TAO-pénzek szabályozását

Mindössze két sor, de annál nagyobb hatású a TAO-törvény módosításának egyik paragrafusa. A Magyar Nemzet szerint ez az aprócska bekezdés mindenhonnan törölte a "közhasznú" kifejezést a törvény szövegéből, így lehetővé téve, hogy a jövőben ne csak közhasznú, hanem bármilyen, utánpótlásneveléssel foglalkozó alapítvány is részesülhessen az eltérített adóforintokból.

Ez pedig korrupciókockázati szempontból jelentős fejlemény, a közhasznúság követelménye eddig elvben átláthatóbbá tette a rendszert. A nem közhasznú alapítványokat a jogszabályok szerint sokkal kisebb mértékben lehet csak adatszolgáltatásra kötelezni, így azok a jövőben könnyebben hallgathatják el támogatóik kilétét. Ez abban az országban, ahol a TAO-pénzekből leginkább részesülő labdarúgásban a klubok egy az egyben köthetők politikusokhoz, erős korrupciós kockázatokat rejt.

Vegyük például a Felcsúti Utánpólás Neveléséért Alapítványt (FUNA), amit személyesen a miniszterelnök, Orbán Viktor alapított, és amit szívbéli jóbarátja, a gázszerelőből lett médiamágnás és multimilliárdos, mellesleg felcsúti polgármester Mészáros Lőrinc vezet. A FUNA a kezdetektől igyekezett titkolni támogatói kilétét, ahogy azt is, hogy mire megy el a tőlük kapott pénz. Az adatok nyilvánosságáért a Demokratikus Koalíció be is perelte az alapítványt, februárban pedig másodfokon is megnyerte a pert. A Fővárosi Ítélőtábla kötelezete a FUNÁ-t a TAO-pénzekből megvalósított beruházások, abbó finanszírozott megbízások szerződéseinek kiadására. Ezt az Ítélőtábla azzal indokolta, hogy a FUNA közhasznú szervezet, amely közhasznú tevékenységet lát el.

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.