Újra megakadt az új amerikai egészségbiztosítási törvény megalkotása, ami Trump kampányának egyik fő eleme volt

külföld
2017 június 27., 19:23
comments 26

A republikánusok kedden elhalasztották az erre a hétre tervezett szenátusi szavazást az új egészségbiztosítási törvényről. Más esetben az amerikai egészségbiztosítási törvény alakulását aligha kísérné ekkora nemzetközi médiafigyelem, de idén más a helyzet: Trump kampányának központi eleme volt, hogy a Barack Obama által bevezetett tb-rendszer tarthatatlan, és azonnal vissza kell vonni, azonban megválasztása óta nem sikerült olyan alternatívát felmutatni, ami akár csak a republikánus párton belül igazán elfogadott lenne. 

A törvénytervezethez most sem sikerült elég támogatót szereznie a republikánus szenátorok körében sem, és nemcsak a törvény megvitatásához, hanem már a vitára bocsátásához sem volt meg a megfelelő számú voks. A szabályok szerint ugyanis először arról kell szavazniuk a szenátoroknak, hogy vitára bocsátják-e a tervezetet, majd ezt követően indíthatják csak meg a vitát magáról a javaslatról. 

A republikánusok most azt tervezik, hogy újraírják a törvényjavaslatot, kikérik hozzá a Kongresszusi Költségvetési Bizottság (CBO) nevű, pártoktól független elemző intézet véleményét is, és majd ezután bocsátják ismét vitára. Erre várhatóan már csak a nyári szünet után kerül sor. A CBO hétfőn este hozta nyilvánosságra nagy feltűnést keltett és vitát kiváltott hatástanulmányát, amelyben a többi között arra figyelmeztetett, hogy az új egészségbiztosítási törvény következtében 2026-ig 22 millióval növekedne a biztosítás nélkül maradó amerikaiak lélekszáma. 

A döntést a halasztásról Mitch McConnell kentuckyi szenátor, a szenátus republikánus frakciójának vezetője jelentette be. A döntést pártbeli kollégái megelégedéssel fogadták. "McConnell szenátor bölcs volt, hogy adott még néhány napot" - fogalmazott Lamar Alexander, Tennessee állam szenátora. Alexander hozzátette: több republikánus szenátor is úgy érezte, hogy a törvénytervezet még nem volt elég kidolgozott ahhoz, hogy szavazzanak róla. 

Elégedettségét fejezte ki a halasztás miatt - a törvényt jelenlegi formájában elutasító öt szenátor mellett - Lisa Murkowski alaszkai, Rob Portman ohiói, Cory Gardner coloradói politikus és Susan Collins, Maine állam szenátora is. Collins szerint Trumpnak eleve nem az egészségbiztosítás reformjával kellett volna megkezdenie reformjai sorát. 

Reince Priebus, a Fehér Ház kabinetfőnöke Donald Trump nevében kedden délutánra meghívta a Fehér Házba valamennyi republikánus szenátort. 

 Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakciójának vezetője rövid sajtóértekezleten jelentette be, hogy az egész törvénytervezet alapjaiban rossz és helyette inkább az Obamacare néven még mindig érvényben lévő egészségbiztosítási törvény korrigálásáról kellene tárgyalni. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.