A megújulókra szavaznak az amerikai városok, mondjon bármit is Trump

megújuló energia
2017 június 28., 10:00

Két évtizeden belül kizárólag megújuló természeti erőforrásokra támaszkodnának az amerikai városok, az erről szóló határozatot több mint 250 település vezetője fogadta el pártállástól függetlenül az Egyesült Államok polgármestereinek találkozóján.

Amit Trump nem érez saját bőrén, azt minden nap tapasztalja az óceán emelkedő vízszintjével napi szinten küzdő Miami vezetése.

Az éghajlat változik, és muszáj tenni ellene

A polgármesterek régóta a klímához és energetikához kapcsolódó problémák megoldásának frontvonalában állnak, de az elnök lépései még inkább lángra lobbantották azoknak a városvezetőknek és civileknek a felindultságát, akik jóval többet szeretnének tenni - mondta Steve Benjamin, a Dél-Karolina állambeli Columbia demokrata párti polgármestere, aki három társával együtt bocsátotta szavazásra hétfőn a szimbolikus értékű javaslatot az amerikai polgármesterek konferenciáján Miami Beachen.

A legtöbb polgármester aláírt egy olyan megállapodást is, amely szerint minden tőlük telhetőt megtesznek a párizsi klímaegyezményben foglalt célok elérése érdekében, annak ellenére, hogy a Donald Trump vezette adminisztráció bejelentette az Egyesült Államok kilépését a nemzetközi szerződésből.

A polgármesterek határozatait eljuttatják a washingtoni Kongresszushoz, reményeik szerint ezzel hatást fognak gyakorolni a törvényhozásra.

Miközben Washingtonban a republikánusok és a demokraták továbbra is mélyen megosztottak a klímaváltozás kezelésének kérdésében, már több mint 25 város - köztük Salt Lake City és San Diego - döntött a tiszta energiára történő átállásról.

Jelenleg már hat kisebb amerikai város, köztük Colorado, Vermont és Aspen biztosítja energiaszükségletét kizárólag megújuló erőforrásokból. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.