Előzetesbe kerül a korrupt ügyész és a három NAV-os társa

bűnügy
2017 június 29., 17:34
comments 33

A Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett a Nemzeti Adó és Vámhivatal hivatásos állományába tartozó három embert és egy ügyészt meg egy civil gyanúsítottat, akikkel szemben többrendbeli, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Fővárosi Törvényszék MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozás gyanúsítottjai összesen közel 100 millió forintot fizettek egy csoportnak, aminek tagja volt a három NAV-os alkalmazott és az ügyész is. Ők a pénzért cserébe a munkájuk során keletkezett információkat adtak át arra jogosulatlanoknak azért, hogy azok mentesüljenek a büntetőeljárás alól, vagy cselekményük enyhébb elbírálás alá essen.

Az ügyészség négy emberrel szemben azért kérte az előzetes letartóztatás elrendelését, mert fennállt a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás meghiúsításának veszélye, az ötödik gyanúsítottal szemben pedig azért kérte a kényszerintézkedés bevezetését, mert tettét több, folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A gyanúsítottak védői házi őrizet elrendelését kérték, de ezt a bíróság elutasította, mondván, mindegyiküknél fennáll a megalapozott gyanú, azt rendőri jelentések, vallomások, házkutatásokról és lefoglalásokról szóló jegyzőkönyvek is alátámasztják.

A bűncselekmények súlya kiemelkedő, büntetési tétele 2 évtől 16 évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyben a Demokratikus Koalíció MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ügyész a NAV egyik bűnügyi vezetőjével szövetkezett, és konkrét ügyeket „simított el” vélhetően Kósa Lajos fideszes politikus polgármestersége idején, ezért követeli, hogy őt is hallgassák ki. A NAV erre reagálva közölte, hogy bűnügyi igazgatót nem érint az eljárás. A Fidesz azt írta a DK közlésére reagálva, hogy az igazságszolgáltatás független a helyi politikai vezetéstől, és az ügyészségen kívül még a NAV és a rendőrség sincs önkormányzati hatáskörben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.