Esett az eső, beázott a frissen felújított székesfehérvári kórház

Egészségügy
2017 június 29., 10:39
comments 121

A hétvégén esett esőnek köszönhetően beázott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház néhány műtője. Amiket nemrég újítottak fel, csak sajnos olyan minsőgében, hogy a székesfehérvári intézmény már perben áll a kivitelezővel.

A beázásról beszámoló Feol.hu szerint a felújítás egy több milliárd forintos beruházás keretében valósult meg, és az átadón még arról volt szó, hogy a kialakított részlegek a legmagasabb szintű elvárásoknak is megfelelnek.

A lapnak egy olvasó arról számolt be, hogy a hétvégi esőzések után kellett volna mennie egy 10 perces kontrollvizsgálatra, de végül több mint 5 órát kellett várnia. Azért, mert addig egy válságstáb azon dolgozott, hogy a műtőket munkára alkalmassá tegye.

A Feol megkereste a kórházat, ahol megerősítették, hogy tényleg volt beázás, és hogy a kivitelezéssel kapcsolatos problémák miatt már per folyik a kivitelező ellen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.