„Ez lesz a világ egyik legveszélyesebb videója, nem az én ötletem volt” - írta a nő, majd véletlenül agyonlőtte a barátját

INTERNET
2017 június 29., 05:26
comments 503

Emberölés miatt tartóztatták le a 19 éves Monalisa Perezt Minnesotában, aki egy pisztollyal halálos sebet ejtett 22 éves barátján, Pedro Ruizon.

A pár közös videót készített Youtube-ra, ennek lényege az volt, hogy Ruiz egy könyvet tart maga elé, Perez pedig rálő. Úgy tervezték, a könyv fel fogja fogni a golyót. Nem így történt, Ruiz a helyszínen meghalt.

Rendszeresen készítettek közös videókat a fiatal szülők életéről. Van ugyanis egy hároméves lányuk, ő több videóban is szerepel, Perez pedig most is terhes. A fegyveres videóval nagyobb nézettséget akartak szerezni maguknak.

„Ez lesz a világ egyik legveszélyesebb videója, nem az én ötletem volt” - írta Perez hétfőn a Twitteren. Akár tíz év börtönt is kaphat. (Buzzfeed)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.