Valamiért sok magyart nem engednek be Amerikába

Az elmúlt egy hétben jelentősen megugrott az Egyesült Államok határáról visszafordított magyar állampolgárok száma - erről Kumin Ferenc New York-i főkonzul beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.

Kumin hangsúlyozta: a határőr dönti el, hogy az, aki turistaként érkezik az országba, beléphet, vagy fennáll annak gyanúja, hogy valójában illegálisan munkát akar vállalni.

Mint mondta, a legális amerikai munkavállaláshoz szükséges iratok megszerzése akár évekig eltartó, "hihetetlenül bonyolult" procedúra, ugyanakkor sok - szervezett bűnözői körök által megtévesztett - ember abban a tudatban kel útra, hogy teljesen szabályosan dolgozhat a tengerentúlon, így kiszolgáltatott helyzetbe kerül. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.