A kormany.hu délben élőben közvetítette volna Orbán Viktor és a Budapesten vendégeskedő Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök parlamenti sajtótájékoztatóját, de délben váratlanul eltűnt az oldalról a közös sajtótájékoztatót beharangozó élő közvetítés oldala – írta meg az Index.
Orbán egyébként a sajtótájékoztatón az MTI szerint azt mondta:
Magyarország elsőrendű érdeke nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitása.
Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem „politikai értelemben a szomszédunk”, annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely „hatást gyakorol a mi életünkre”.
Egyiptom terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is.
„Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi, ezért a szellemi természetű barátságon túl nekünk érdekünk is az önök sikere.”
photo_camera
Fotó:
Balogh Zoltán/MTI/MTVA
Az egyiptomi elnök pedig azt mondta:
Az egyiptomi nép meg van győződve a stabilitás szükségességéről és kész megfizetni ennek az árát.
Az egyiptomi nép a terrorizmus elleni harcot és a jelentős gazdasági intézkedéseket is kész vállalni a stabilitás érdekében.
Nem kell külön köszönetet mondani az országban élő keresztények védelméért, hiszen Egyiptomban nem tesznek különbséget vallási alapon az emberek között, a keresztény kisebbség a nép része, amelyért felelősséget vállalnak.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden
moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat
durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg. Hosszas mérlegelés és a
lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a
közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés
lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező
előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe,
ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől
is.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.