Megbökte egy tehén farka a szemét, 72 évesen életében először a fővárosba kellett utaznia az izlandi marhatenyésztőnek

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Az izlandi hírügynökség számolt be arról, hogy Izland keleti felén, Skriðdalur völgyében élő 72 éves marhatenyésztő, Guðmundur Ármansson a múlt héten az ország fővárosába, Reykjavíkba látogatott.

Izland csak kevéssel nagyobb mint Magyarország, mindössze 103,000 km² a területe, viszonyt sokkal kevesebben, 330 ezren lakják, az ország nagyrésze lakatlan fennsík és hegy. Egy ilyen kis lélekszámú ország esetében pedig sokkal nagyobb szó, ha valaki sosem jár a fővárosban, ahol a lakosság több mint harmada, 120 ezer ember él. 

Főleg, hogy Ármansson büszke és ismert is volt arra/arról, hogy sosem járt még Reykjavíkban, ezért is került be az országos sajtóba, hogy most mégis kénytelen volt: majdnem megvakult, miután megcsapta a szemét egy tehén farka. 

„Ez természetesen egy szempontból tragédia, hogy fel kellett adnom az alapelvemet, hogy sosem megyek Reykjavíkba, nem is jött könnyedén. Egy tehén megütötte a farkával a szememet és erősen vérzett. Kicsit jobb lett, de pár nappal ezelőtt fekete körök jelentek meg a szemem körül és homályos lett a látásom.

Szóval két lehetőségem volt, egyik sem jó: elveszítem a látásomat vagy elmegyek Reykjavíkba.”

– mondta a gazda, aki örült annak, hogy a szeme állapota miatt nem látott sokat a fővárosból. De amit látott, az sem tetszett neki. Szerinte a város nagyrésze csak közlekedésből áll, az viszont teljes káosz. Simán kétszer annyi autó van szerinte a városban, mint amennyinek lennie kéne, alig látott sétáló embereket. 

Guðmundur amúgy más, kisebb izlandi városok iránt sem érdeklődött soha. Párszor járt Akureyrirba orvosnál (18 ezer lakos), de általában épp elég dolga volt a teheneivel:

„Soha nem kellett mennem sehova, mindig nagyon önellátó voltam, és a marhák elfoglaltak. Igazán figyelemre méltó, hogy egy tehén farka hogyan vezethet ennyire jelentős következményekhez valakinek az életében.” 

A beszámolóból az is kiderült, hogy az út után elégedetlen volt a férfi felesége, Gréta Ósk Sigurðardóttir is, aki szerint a férfit a rövid út a nagyvárosban megváltoztatta. Mint elmondta, egy teljesen más embert kapott vissza, aki egy hollywoodi színészre, egy karrieristára emlékeztette: vagánynak és pimasznak tűnt a 72 éves marhatenyésztő. 

„Mint valami világpolgár, csak a napszemüveg hiányzott róla.”

A feleség azt is elmondta, hogy férje már kezd idegesítővé válni, és kéri a sajtót is, hogy ne csináljanak túl nagy ügyet ebből, mert a férfi már így is túl boldog magával.

A férfit amúgy korábban már felfedezte a leghíresebb angol nyelvű izlandi lap, a Grapevine is magának, még 2004-ben tették a címlapjukra, amikor Guðmundur azzal fenyegetőzött, hogy Reykjavíkba fog menni, ha tényleg gátat akar építeni a kormány az otthona közelében. (Grapevine)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,45 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.