Erdogan hevesen követeli, hogy politikai gyűlést tarthasson Németországban

külföld
2017 július 05., 18:10
comments 90

A német kormány politikai "öngyilkosságot" követ el azzal, hogy megtiltotta Németországba szervezett politikai gyűlését, és "hibáját korrigálnia kell" - mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök a Die Zeit nevű német újságnak.

Erdogan a pénteken kezdődő G20 találkozóra utazik Németországba, és jelezte, beszédet mondani német támogatói előtt. A német külügy viszont elutasította a kérést, biztonsági okokra, valamint a két ország nézeteltéréseire hivatkozva.

Az egyik nagy nézeteltérés Erdogan és Merkel között egy német-török újságíró, Deniz Yücel ügye. Őt a török hatóságok fél éve börtönben tartják, a leginkább azért, mert interjút csinált a törökországi kurd párt, a PKK egyik vezetőjével. "Nagyon-nagyon furcsának tartom, hogy Merkel asszony (Angela Merkel kancellár) egyáltalán napirendre veszi egy terrorizmussal gyanúsított ember megmentését", mondta erről Erdogan.

Erdogan amiatt is mérges, hogy a németek nem adják ki a (török hatóságok szerint a) tavalyi puccskísérletet szervező Fetullah Gülen Németországba menekült híveit.

Amíg Berlin nem teljesíti a követelést, Ankara terroristákat védelmező államnak tekinti Németországot

- mondta Recep Tayyip Erdogan. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.