Egykori elöljárója szerint Putyin középszerű ügynök volt

külföld
2017 július 08., 14:46
photo_camera Vlagyimir Putyin 2017. július 8-án, a G20 csúcson tartott sajtótájékoztatóján Hamburgban. Fotó: Sergey Guneev/Sputnik

Vlagyimir Putyinról rendszeresen megjegyzik a nyugati sajtóban, hogy a hidegháború éveiben kémként szolgált. A képet Putyin maga sosem igyekezett eloszlatni, de egykori elöljárója, Nyikolaj Leonov szerint a valóság sokkal prózaibb. Leonov valóban dekorált kém, Latin-Amerika-szakértő és 1983-91 között a KGB második számú embere volt.

Szerinte az olyan ügynökök, akik jól beszéltek németül - és Putyin ilyennek számított -, ha értek is valamit kémként, az NSZK-ba vagy Ausztriába kerültek. Putyint azonban az NDK-ba vezényelték, és még az NDK-n belül se Berlinbe, a kémjátszma frontvonalába, hanem Drezdába. "Ott az ég világon semmi se történt, oda csak másodosztályú ügynökök mentek. Ha ott mégis bizonyítottak volna, hazatérésük után Moszkvába vezényelték őket" - mondta.

Putyin útja viszont nem Moszkvába, hanem Leningrádba vezetett, ahol Leonov szerint "a helyi egyetemen külföldi diákokról kellett jelentenie". Olyan külföldi diákokról, akik Leonov szerint amúgy meggyőződéses és hűséges kommunisták voltak.

Leonov szerint Putyin tiszta lelkiismerettel azt se állíthatja, hogy a KGB-s kiképzés formálta. "Ennek vannak apró jelei. Például mindig késik a találkozóiról. Ez egy hírszerző esetén botrányos viselkedés" - állítja. Azt is tagadja, ami több helyütt is megjelent, hogy ő maga Putyin "barátja és mentora" volna. Állítása szerint sose találkozott vele, és Putyin amúgy is jelentéktelen része volt a KGB-nek. (Via Folha)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.