Megérkezett Ausztráliába a legmagasabb beosztású főpap, akit valaha pedofiliával vádoltak

külföld
2017 július 10., 05:38
comments 83
George Pell.
photo_camera George Pell. Fotó: ANDREAS SOLARO/AFP

Több napos utazás után megérkezett Ausztráliába a 76 éves George Pell bíboros, a legmagasabb beosztású vatikáni főpap, akit valaha szexuális zaklatással vádoltak: ő lényegében a pápa pénzügyminisztere. 18-án kell bíróság elé állnia.

Az usztrál bíborost - aki a szentszék gazdasági titkárságának prefektusa és mint ilyen, Ferenc pápa pénzügyi főtanácsadója - már korábban is vizsgálták pedofilügyben, de akkor még azzal, hogy püspökként fedezte az alátartozó papok felmerülő pedofil eseteit. A nyomozás azonban egy ideje arrafelé kanyarodott, hogy Pell maga is szexuális erőszakot követhetett el fiúgyerekek ellen. 

A bíboros hevesen tagadja ezeket a vádakat. De hogy most már milyen komolyan veszi az ügyet, az mutatja, hogy tavaly még azt állította, fizikailag képtelen hazarepülni, hogy korábbi pedofilügyekben tanúskodjon. 

A 76 éves bíboros 1971-től szolgált papként a százezer lakosú ausztráliai Ballarat városban, később Melbourne, majd Sydney érseke volt, és Ferenc pápa 2014 februárjában nevezte ki a Vatikán teljes pénzügyi működéséért felelős gazdasági titkárság prefektusának.

A papok által gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálására létrehozott ausztrál bizottság egy februárban közzétett munkajelentésében megállapította, hogy az ausztráliai római katolikus papság hét százalékát vádolták meg 1950 és 2010 közötti gyerekmolesztálásokkal.

Csak Ballarat városában több mint nyolcszáz feljelentést tettek egykori áldozatok az utóbbi évtizedekben mintegy háromszáz pap ellen. A városban szolgáló egyik katolikus rend eddig 37 millió dollárnyi kártérítést fizetett. Az áldozatok közül 47-en felnőttként öngyilkosságot követtek el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.