Egy kezdő zsaroló a saját ujját vágta le, hogy megfenyegesse az amerikai adóhatóságot

életmód

A Washington állambéli Olympiában letartóztattak egy 68 éves férfit, aki meg akarta leckéztetni az amerikai adóhatóságot, az IRS-t, azért elküldte nekik az egyik ujját. 

A tacomai ügyészség szerint Normand Lariviere egy bombának látszó tárgyat küldött az IRS utah-i központjába, de valamiért úgy érezte, hogy ehhez mellékelnie kell egy töltényt, egy spanglit és az egyik ujját is.

A nyomozásból kiderült, hogy Lariviere a 1990-es évek óta dühös a szövetségi szervekre, amiért kirúgták az állásából. A férfi korábban tengerészetnél szolgált, majd a 90-es évek elejéig villanyszerelő volt a ugyanott. Miután elvesztette a munkáját, panaszt tett a védelmi minisztériumnál, de nem járt sikerrel.

A vádirat szerint Lariviere úgy gondolta, hogy nem kell adót fizetnie, mivel a kormány sem teljesítette a követeléseit. A kihallgatásán a férfi azt mondta: nem volt más választása, mert nem kapott választ. (Seattlepi/AP)