Az 1997-es Kapcsolat című film története szerint az első kép, amit a földönkívüliek meglátnak az emberekről ez lesz:

Adolf Hitler, az 1936-os berlini olimpia megnyitóján. Ezzel a képpel kezdődött a világszerte 41 országban közvetített rendezvény. Nagy előrelépés volt ez a tévézés történetében, olyannyira nagy, hogy az adás minden addiginál erősebb hullámai valószínűleg tényleg kiléptek a világűrbe, és azóta is távolodnak a Földtől.

Ahhoz azonban, hogy ezt az adást egy idegen civilizáció fogni tudja, nagyon érzékeny szerkezetek kellenek, amik éppen pont a Föld irányába vannak beállítva. És ha fogják is, valószínűleg nem fogják tudni képpé és hanggá alakítani, csak azt fogják érzékelni, hogy ez nem egy, a természet által véletlenül generált hullám, hanem valami, amit értelmes lények indítottak útjára.

Szóval csak annyi a biztos, hogy az ember által előállított, fogható jelek közül ez jár most a legmesszebb a Földtől, de valószínűleg nem fogunk vele sokra menni.

Nagyobb az esélye annak, hogy az első, embert ábrázoló kép a földönkívüliek szeme (már ha lesz olyanjuk) előtt ez lesz:

(Mármint ebben az a pici, pirossal jelölt pálcikaember.)

Ez az arecibói üzenet, ami 1974. november 16-án hagyta el a Puerto Ricó-i Arecibo hatalmas rádióteleszkópját.

Persze az üzenet csak azután adja ki ezt a képet, hogy dekódolták, ahhoz meg kell egy kis matek. Az üzenet ugyanis 1679 bitből áll, meghatározott sorrendben követik egymást a nullák és az egyek. A dekódolóknak rá kell jönniük, hogy 23 oszlopba és 73 sorba kell rendezni a biteket. Mindezt abból, hogy az 1679 kizárólag ennek a két prímszámnak a szorzata, más szorzat nem adja ki maradék nélkül.

Az üzenet néhány számot tartalmaz, az emberi élet számára nélkülözhetetlen kémiai elemek, a hidrogén, a szén, a nitrogén, az oxigén és a foszfor rendszámait, az emberi DNS jellemzőit és ábrázolását, az ember ábrázolását, átlagos testmagasságát és a Föld lakosságszámát, valamit a Naprendszer meg az arecibói rádióteleszkóp grafikáját és méreteit.

Az üzenetet a Messier-13 nevű csillaghalmaz felé küldtük, ami 25 100 fényévnyire van tőlünk, szóval ha a hullámok szerencsésen eljutnak addig, ott veszi őket valaki, aki válaszol is, akkor

kicsit több mint 50 ezer év múlva meg is érkezik a válasz.

De persze az sem kizárt, hogy valaki hamarabb észleli majd az üzenetet, és akkor értelemszerűen hamarabb is érkezhet reakció.

Pont ezért, miután Frank Drake és Carl Sagan csillagászok 1974-ben elküldték az üzenetet,

hatalmas felháborodás következett.

Csillagászok, asztrofizikusok, politikusok és laikusok tömege ítélte el a tettet, mondván, hogy egy ilyen üzenettel csak szükségtelen rizikót vállal az emberiség, hiszen felhívjuk magunkra a figyelmet, miközben korántsem biztos, hogy egy ellenséges szándékú civilizációval szemben védekezni tudnánk. A kritikusok szerint tehát az üzenettel Drake és Sagan senkivel sem egyeztetve veszélybe sodorták az egész emberiséget.

Drake egyébként azóta el is ismerte, hogy 1974-ben nem nagyon gondoltak ebbe bele, csak valami jól hangzó PR-eseménnyel akarták felhívni a figyelmet az arecibói rádióteleszkóp éppen befejezett felújítására.

Ennek ellenére az üzenetküldőknek a mai napig vannak követői, és egészen komoly tudományág alakult ki akörül, hogy milyen üzenetet érdemes egyáltalán a világűrbe küldeni. Ez a kérdés pedig egyre fontosabb, ugyanis egyre több olyan bolygót fedezünk fel, ami alkalmas lehet az élet fenntartására, és közelebb is van, mint a Messier-13 csillaghalmaz. A Trappist-1 körül keringő, potenciálisan lakható bolygók például csak 40 fényévnyire vannak, így ha célzottan oda küldenénk egy, az arecibóihoz hasonló üzenetet, és ott venné valaki, akkor már akár a század végére választ kaphatnánk.

De ezzel rengeteg a rizikó. A kutatóknak sem sikerült még megegyezniük abban, hogy mit érdemes küldeni egyáltalán, hiszen korántsem biztos, hogy az idegenek életében ugyanolyan fontos a vizuális érzékelés, és az arecibói üzenetben használt alap matek, mint a miénkben. Vannak, akik szerint a legfontosabb, ami összekötheti a különböző bolygókon élő, értelmes lényeket, az az idő észlelése, így az üzenetünket is erre kellene alapozni, mások viszont inkább egyszerűen a Google szerverein lévő adatokat továbbítanák, abban úgyis annyiféle jel lenne, hogy valamit úgyis megfejtenének belőle.

A legnagyobb kockázat azonban az, hogy az üzenetünkkel felhívjuk magunkra egy rossz szándékú földönkívüli kultúra figyelmét.

Pont emiatt olyan tudósok és hírességek is ellenzik az üzenetküldést, mint Elon Musk vagy Stephen Hawking. Ők abból indulnak ki, hogy az a civilizáció, ami fogni képes a rádiójeleinket, az majdnem biztosan fejlettebb, mint mi, hiszen a jelek észleléséhez ismernie kell a technológiát. Abból kiindulva, hogy mi, emberek néhány évtizeddel a rádiózás korszakának hajnala után már küldtünk jeleket a világűrbe, valószínűsíthető, hogy más civilizációk is hasonló ütemben fejlődnek, így pedig értelemszerűen kevesebb az esélye annak, hogy épp egy velünk kb. azonos fejlettségi szinten lévő civilizációt talál meg az üzenetünk, mint annak, hogy egy nálunk előrébb lévő kultúrát.

Az optimisták szerint azonban nagyon kevés a kockázata, hogy a jövőbeli levelezőtársaink kiirtsák az emberiséget, hiszen az űrben való utazás a mai ismereteink szerint nagy távolságok miatt eléggé erőforrás-igényes, és hosszadalmas dolog, így szinte kizárt, hogy személyesen ide akarna jönni bárki, csak hogy szétrúgja a fejünket, és elvegyen valamit, ami a miénk. Távolról elpusztítani a Földet pedig nincs sok értelme, hiszen abból nem profitálnak semmit az idegenek sem. Ha ez nem lenne elég, vannak elméletek, amik szerint egy-egy civilizáció a fejlődésével párhuzamosan egyre békésebb lesz. Erre példa az emberiség is, hiszen nálunk is egyre kevesebben halnak meg háborúkban.

Az üzenetküldéshez azonban tényleg kellene valamilyen globális egyeztetés, hiszen itt tényleg olyan döntéseket kell meghozni, amik az egész fajunk és a bolygónk jövőjét befolyásolhatják. Ilyen egyeztetőfórum azonban jelenleg egyáltalán nincs, de még ezzel kapcsolatos, követendő protokoll sem. Főszabály szerint az emberiség most csak hallgatózik, üzenetet nem küld a világűrbe, és ha esetleg belepottyanna valami a postaládánkba, csak nemzetközi egyeztetés után lehetne válaszolni. Azt azonban semmi nem szabályozza, mi van akkor, ha mi akarunk kapcsolatot kezdeményezni egy üzenetküldéssel. Épp ezért az arecibói üzenet óta nem küldtünk semmilyen rádióüzenetet direkt a világűrbe.

Viszont az emberiség számára az is súlyos üzenet lehet, ha továbbra sem érkezik semmilyen jel a világűrből. Ez a Fermi-paradoxonnak megfelelően jelentheti azt, hogy mi vagyunk az anomália, és más bolygókon nincs élet, de azt is, hogy azért nincsenek idegen üzenetek a világűrben, mert a civilizációk általában elpusztulnak nem sokkal azután, hogy felfedezik a rádiótechnológiát.

Ennél talán még az is kedvezőbb forgatókönyv, hogy igenis vannak, akik figyelnek bennünket, csak eddig nem tartottak érdemesnek vagy eléggé érdekesnek bennünket ahhoz, hogy jelentkezzenek.

Erről az egészről sokkal hosszabban lehet olvasni a New York Times remek cikkében, itt.