Több mint 23 millióért vesz gyapjúszőnyegeket az egyik Matolcsy-alapítvány

POLITIKA
2017 július 11., 10:08
comments 134

Több mint 23 millió forintot fizet négy kézi csomózású gyapjúszőnyegért a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa, írja a Magyar Nemzet

A lap szerint az erről szóló közbeszerzés még április végén indult, de csak most hirdettek eredményt. A felhívásra csak egy cég, a békésszentandrási Art-Kelim Kft. adott ajánlatot. A lap szerint ettől a cégtől a Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) korábban is több tíz millió forintért vásárolt. 

photo_camera AZ MNB-alapítvány budai Várban álló épülete

A most megrendelt 100 négyzetméternyi szőnyeget az alapítványnak a budai Várban található ingatlanjában terítik ki, amit éppen most újítanak fel. A gyártónak két éve van leszállítani a gyapjúfonal felhasználásával kézzel készülő, négyzetméterenként 100 ezer csomós szőnyegeket, amelyek a szemináriumi, illetve konferenciatermekbe és az igazgatási funkciókat ellátó helyiségekbe kerülhetnek majd. 

A szőnyegvásárlást a PADA a lapnak azzal indokolta, hogy „a magyar kézi szőnyegszövési szakmakultúra fennmaradását jelenleg alapjaiban veszélyezteti a szőnyegszövők kiöregedése és az utánpótlás hiánya, valamint a gépi gyártás elterjedése”. 

Ezért az alapítvány a békésszentandrási szőnyegek megrendelésével „támogatja a hazai kézműipart, a kézi szőnyegszövés szakmakultúrájának fennmaradását, ezenkívül a kistérség foglalkoztatottsági mutatóját”.

A PADA egyébként 1,85 milliárdért vette meg a régi budai városháza épületét, aminek a felújítására 3,6 milliárdot költött. Az erre kiírt közbeszerzést a Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László tulajdonában álló Magyar Építő Zrt. kapta meg. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.