Orbán újabb Seuso-kincsek visszaszerzését jelentette be

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a miniszterelnök, hogy három év után újabb Seuso-kincsek érkeztek Magyarországra. 

Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A kormányülés szünetében tartották a sajtótájékoztatót. Orbán röviden annyit mondott, hogy Magyarországnak sikerült visszaszereznie a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját, mivel a kormány álláspontja, hogy a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincseinknek, a „családi ezüstnek” Magyarországon van a helye. "Kötelességünket teljesítettük és visszaszereztük" - mondta a miniszterelnök, aztán átadta a szót Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum igazgatójának.

Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A Seuso-kincseket - ami a római hadsereg Seuso nevű helytartójáé lehetett - a 70-es évek közepén találta meg Sümegh József, majd több darabját is megpróbálta eladni. Sümeghi 1980-ban rejtélyes körülmények között meghalt. A kincsek aztán a 90-es évek elején egy New York-i árverésen bukkantak fel, azóta próbálja Magyarország visszaszerezni. 

Első körben, 2014 márciusban a kormány a római kori ezüst készlet hét darabját szerezte meg, 4,5 milliárd forintért. Lázár János tavaly azt mondta, ezek a készlet kevésbé ismert darabjai voltak, de már akkor jelezte, hogy az ismertebb darabokról zajlanak a tárgyalások. 

Hogy az első készletet hogyan vásárolta meg a kormány, annak részleteit Lázár János 2013-ban 30 évre titkosította. Arra hivatkozott, hogy még zajlanak a tárgyalások a többi darabról. 

Hogy ezzel vége van-e az Orbán családi ezüstként emlegetett készlet visszaszerzésének, még nem világos. Lázár legalábbis 2016-ban azt mondta: nem kizárható, hogy a Seuso-kincseknek létezik egy harmadik része is. Az MTI azt írja, hogy a római eredetű Seuso-kincs 15 darabból áll (14 ezüsttárgy: edények, tálak, kancsók és egy szelence, továbbá az ezeket rejtő rézüst), de összességében valószínűleg 248 tárgyról lehet szó. Az ismert tárgyak összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagy tisztaságú ezüst. A lelet nevét tulajdonosáról kapta, akinek nevét egy majdnem 9 kilogrammos, 70 centiméter átmérőjű tál szélére köriratban felvésett vers örökítette meg. 

A hvg-nek nyilatkozott a szerződés létrehozásán kollégáival együtt dolgozó Varga Ildikó, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda nemzetközi partnere. A leglényegesebbről, az árról nem árult el semmit. A hét műtárgy a Lord Northampton családi alapítványtól került vissza Magyarországra, Varga szerint mindenki jól járt a megállapodással. A második körös tárgyalások ügyvédi munkadíja mintegy 60 millió forintot tesz ki. 

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.