Vagy megszívatták az oroszok az ifjú Trumpot, vagy ő hazudik nagyot

külföld
2017 július 12., 11:33
comments 152

Donald Trump fia találkozott egy orosz ügyvédnővel 2016 júniusában – ennyi az, amit minden érintett elismer, abból az egyre szövevényesebb történetből, ami legújabb botrányt okozta az amerikai elnök és az orosz állam közti gyanús kapcsolatok sorában. 

Donald Trump fia a fentinél jóval többet elismer, és ettől csak még zavarosabb a történet.

Az eddig ismert információk alapján a történetnek két megoldása lehetséges: orosz lobbisták hülyét csináltak az elnök fiából és egykori kampánystábjából; vagy pedig a Trump család egyértelmű szövetséget kötött az orosz állammal, rögtön az elnökválasztási kampány kezdetén.

Ifj. Donald Trump.
photo_camera Ifj. Donald Trump. Fotó: JIM WATSON/AFP

A sajtóban megjelent cikkek nyomására szerdáig egyre több részletet árultak el az érintettek, bár ezek nem feltétlenül összeegyeztethetők.

A fő bizonyíték: a levelek ifj. Trump és Rob Goldstone között

Az ügy legfontosabb dokumentuma a levelezés, amit Donald Trump fia, ifjabb Donald Trump tett közzé kedden, miután nyilvánvalóvá vált számára, hogy egy tavaly júniusi titokzatos találkozójáról biztos értesülései vannak a New York Times-nak.

Eszerint azon a héten, amikor eldőlt hogy Donald Trump lesz a repulbikánusok elnökjelöltje, kapott egy e-mailt egy brit ismerősétől, bizonyos Rob Goldstone-tól. Rob Goldstone azzal kereste meg, hogy az orosz kormány segíteni akar Donald Trumpnak, és ezért szívesen adnának át kompromittáló adatokat Hillary Clintonról. Goldstone bonyolult kapcsolati hálóra hivatkozott: eszerint közös ismerősük, egy orosz-azeri popénekes üzeni, hogy az édesapja beszélt erről egy nagyon magas rangú orosz ügyésszel.

Ifj. Trump lelkesen válaszolt bő negyedórán belül, és kérte, hogy telefonon beszélhessen a popénekessel. A további levelekben erről a telefonbeszélgetésről egyeztettek, de nem derül ki egyértelműen, hogy ez összejött-e, bár ifjabb Trump azt állítja, hogy nem.

Végül Goldstone azt írta, hogy a popsztár azt szeretné, ha ifj. Trump találkozna egy orosz ügyvédnővel, aki mindent elmagyaráz majd. Ifjabb Trump jelezte, hogy szívesen, és a találkozóra elhívja a sógorát és apja kampányfőnökét is. Több körben egyeztettek az időpontról, ami végül június 9-én, az első levélváltástól számított 6. napon létre is jött ifj. Trump New York-i irodájában.

Rob Goldstone
photo_camera Rob Goldstone Fotó: Facebook

Ifj. Trump azt állítja, hogy az orosz ügyvédnő valami egészen zavaros történettel jött, hogy vannak bizonyos kompromittáló anyagai Hillary Clintonról, de annyira nem volt meggyőző, hogy hamar témát váltottak, és áttértek egy másik ügyre, amin az ügyvédnő már évek óta dolgozott, és az orosz gyerekek amerikai örökbefogadásával volt kapcsolatos.

Ez eddig is furán hangzik, ám ha megnézzük, hogy a többi érintett mit mond mindezekről, akkor még furcsább lesz az egész. Ám először nézzük meg, hogy ki kicsoda a történetben.

A főszereplők

Ifj. Donald Trump – Donald Trump legidősebb gyereke (szilveszterkor lesz 40 éves), az elnöki tanácsadóként is működő Ivanka Trump édestestvére, és Eric nevű öccsével együtt ő irányítja most a család cégbirodalmát.

Rob Goldstone – Brit producer, aki a karrierjét bulvárújságíróként kezdte. Egyik ügyfele Emin Agalarov, orosz popénekes, rá hivatkozik az említett első levelében. Emin Agalarov apja egy ismert oroszországi nagyvállalkozó, Arasz Agalarov, és az első levél szerint ő beszélt egy bizonyos befolyásos orosz ügyésszel, aki az egész állítólagos ajánlat első számú forrása. 

Goldstone és az Agalarov család úgy kapcsolódik Trumpékhoz, hogy közös üzletük volt a 2013-as, Moszkvában rendezett Miss Universe szépségverseny. Goldstone már akkor is közvetített a két család között, hogy Agalarovék megvásárolhassák a szépségverseny licenszét Trumpéktól. Az együttműködés jól sikerült, a két család annak idején nyilvánosan méltatta egymást, és Donald Trump feltűnik Emin Agalarov egyik videóklipjében is.

Agalarovék – Valójában azeriek és nem oroszok, bár a nyolcvanas évek eleje óta Moszkvában élnek. Szórakozóhelyeket, éttermeket (például a moszkvai Nobu-t) és bevásárlóközpontokat tartanak fenn, de az építőiparban is érdekeltek. Többek között két stadiont is építenek a jövő évi oroszországi foci vébére. A fiú, Emin Agalarov nem csupán popénekesként ismert, hanem azért is, mert egy időben a férje volt Alijev azeri elnök lányának, két gyerekük is született, de 2015-ben elváltak.

Emin Agalarov énekel.
photo_camera Emin Agalarov énekel. Fotó: Ekaterina Lyzlova/Sputnik

Natalija Veszelnickaja – Ő az ügyvédnő, akivel ifj. Trumpék végül találkoztak. 2001-ig volt ügyész Oroszországban, azóta ügyvéd. Megbízói között voltak magas rangú orosz kormányzati tisztviselők, akiket ingatlanos üzletekben képviselt, többek között az USA-ban is. Ügyfelei között volt az orosz államvasutak egyik vezetőjének a fia is, akit korábban 250 millió dolláros pénzmosással vádoltak Amerikában. Ez azért érdekes a mostani történet szempontjából, mert a pénzmosásról az a jelentés számolt be, amit Szergej Magnickij orosz jogász készített. A jelentés számos ügyet göngyölt fel az orosz oligarchák viselt dolgairól. 

Magnickijt 2009-ben Oroszországban lecsukták és megölték a börtönben. Az Obama-kormány szerint az orosz állam gyilkolta meg, és megtorlásul szankciókat vezettek be azok ellen, akik Magnickij jelentése szerint pénzt mostak. Az amerikai szankcióra válaszul Putyin megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok orosz gyerekeket fogadjanak örökbe. 

Ez úgy jön ide, hogy a legutóbbi nyilatkozatok szerint Veszelnickaja erről az örökbefogadási tilalomról, és a Magnickij megölése miatt kirótt szankciókról akart igazából egyeztetni.

Az ügy főszereplői: Natalija Veszelnickaja, Arasz Agalarov és Emin Agalarov.
photo_camera Az ügy főszereplői: Natalija Veszelnickaja, Arasz Agalarov és Emin Agalarov. Fotó: YURY MARTYANOV, ETHAN MILLER/AFP

Mindenki másképpen emlékszik

Az ifj. Trump által nyilvánosságra hozott levelezés alapján egyértelmű, hogy Goldstone azzal kereste meg, hogy az orosz államtól származó, a választási kampányban Trumpnak hasznos, és Hillary Clintonnak kínos adatokkal házalnak az oroszok.

Ehhez képest Natalija Veszelnickaja azt nyilatkozta, hogy ő egyáltalán nem akart az elnökválasztással kapcsolatban semmit sem mondani, nem is tudott soha semmit Hillary Clinton viselt dolgairól. Azt mondta, hogy ő a Magnickij-féle szankciók ellen lobbizott, szeretett volna egy kongresszusi meghallgatást elintézni az ügyben. Célzott rá, hogy a pénzmosás elleni szankciók kapcsán tud egy gyanús alakról, aki a demokrata pártot támogatta, ezt említette is, de mivel nem volt bizonyítéka, ezért emlékei szerint a találkozó nagyon hamar érdektelenségbe fulladt.

Ezt még az előtt nyilatkozta, hogy ifj. Trump nyilvánosságra hozta a találkozójuk előtti levélváltást Rob Goldstone-nal. Azóta az ügyvédnő nem nyilatkozott.

Veszelnickaja azt is mondta, hogy tényleg Rob Goldstone közvetített a találkozó megszervezésében, és hogy a nem egészen félórás megbeszélés legelején ott volt Jared Kushner is (Donald Trump veje és hivatalos tanácsadója), de ő hamar lelépett. Azt is megerősítette, hogy ott volt Paul Manafort is, aki akkoriban Donald Trump kampányfőnöke volt, de ő nem figyelt, mert végig a telefonjáról olvasott valamit.

Az orosz elnök szóvivője kijelentette, hogy nem ismernek semmiféle Veszelnickaját, és semmilyen kormányzati üzenetet sem vihetett senkinek.

Natalija Veszelnickaja.
photo_camera Natalija Veszelnickaja. Fotó: YURY MARTYANOV/AFP

Arisz Agalarov azt állítja, hogy ő nem tudott semmiről. Ez azért érdekes, mert Goldstone az első levelét azzal kezdte, hogy Arisz Agalarov találkozott egy magas rangú orosz ügyésszel, és onnan jönnének a Hillary Clintonra terhelő információk. Ehhez képest Arisz Agalarov szerdán kiadott közleményében azt állítja, hogy ő ebben az ügyben soha nem volt érintett, nem találkotott senkivel, nem üzent rajta keresztül senki senkinek. Azt állítja, hogy Goldstone-t személyesen nem ismeri, a fiának volt talán a menedzsere, de neki nem volt dolga vele.

Rob Goldstone azt mondja, hogy ő valóban nem volt közvetlen kapcsolatban Arisz Agalarovval, hanem csak a fiával. Az ő kérésére szervezte meg a találkozót az ifj. Trump és Veszelnickaja között, ahol ő is jelen volt. Veszelnickaja az elején általánosságban mondott valamit a demokratákat finanszírozó, orosz vonalon érdekes emberekről, de aztán gyorsan a Magnickij-ügyre terelődött a szó.

Emin Agalarov nem hajlandó nyilatkozni ebben az ügyben.

Bolondkarnevál, vagy az eddigi legerősebb bizonyíték?

Eddig az ügy nézhet ki úgy is, hogy Rob Goldstone egy jól hangzó csalival – miszerint terhelő adatokat küld az orosz kormány Clintonról – lépre csalta a naiv ifj. Trumpot, hogy időpontot szerezzen egy orosz lobbistának, aki a Magnickij-ügyben akart nyomulni.

Csakhogy az orosz beavatkozást az amerikai választási kampányba egészen komoly gyanúsítások teszik komollyá, és ezek ismeretében nehezen hihető a fenti magyarázat. 

Egyrészt az FBI nyomoz a beavatkozás részletei után, és a nyomozásban Trump közvetlen környezete is érintett. Másrészt az összes titkosszolgálati ügynökség, a CIA-től az NSA-ig, mind megerősítette, hogy az oroszok tényleg komoly erőfeszítéseket tettek a kampány befolyásolására. Harmadrészt már a kampány idején jelezte az FBI, hogy gyanújuk szerint az orosz kormányhoz kötődő hackerek törték fel a demokrata párt levelezését, és a kampány idején ezeket nyilvánosságra is hozták. Trump több bizalmasáról is kiderült, hogy a kampány alatt és a választás után is találkoztak a washingtoni orosz nagykövettel, és ezt egy ideig igyekeztek eltitkolni.

Vagyis ifj. Trump találkozója inkább tűnik egy újabb fontos mozaikkockának az orosz kavarásokról szóló történetben, mintsem egy elszigetelt és lényegtelen esetnek, mint ahogy a résztvevők most igyekeznek beállítani.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.