A Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség szerint az új törvény miatt több ezer ital- és ételautomata tűnhet el

gazdaság
2017 július 13., 15:45
comments 60

Több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek – közölte a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség.

A szervezet szerint az ágazat működését szabályozó új jogszabály miatt drasztikusan emelkednek a működési költségek, ami az automaták számának csökkenését és a fogyasztói árak emelkedését okozhatja.

A berendezéseket ugyanis még az idén el kell látni automata felügyeleti egységgel, ami az értékesítési adatokat rögzíti és elküldi az adóhatóságnak, de a december 1-i határidőre ezek legyártása és beüzemelése a szervezet szerint irreális. Az adatrögzítő egységeket és az adatszolgáltatást végző postai szolgáltatás részleteit még senki nem ismeri, ráadásul az adatszolgáltatás díja is az üzemeltetőket terheli.

A vállalkozók nincsenek tisztában az igénybe vehető állami támogatás feltételeivel sem, így nem tudnak felelős üzleti döntést hozni a készülékek üzemeltetéséről.

photo_camera Fotó: Henryk Borawski/Wikipedia

A szervezet szerint az automaták adattovábbítási költsége jóval magasabb lehet, mint amennyit a lényegesen nagyobb bevételt generáló online pénztárgépek üzemeltetői fizetnek.

Az érdekképviselet támogatja az ágazat kifehérítését, és a kormány segítségét kéri a mindenki számára elfogadható működési keretrendszer létrejöttéhez. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.