Agyonverte a franciákat a női vízilabda-válogatott

sport
2017 július 18., 19:16
comments 77

A vizes vébé második csoportmeccsén is sima győzelmett aratott a női válogatott. Lehetett tudni, hogy a franciák nem lesznek ellenfelei a magyaroknak, de még ehhez képest is sima meccset láthattunk: már az első negyedet 7-0-ra hozta a csapat. 

Louise Guillet és Keszthelyi Rita
photo_camera Louise Guillet és Keszthelyi Rita Fotó: Czagány Balázs/MTI/MTVA

Nagyon értékelni a meccsen nincs is mit, végig nagyon magabiztosan játszott a magyar válogatott a teljesen másik ligába tartozó franciákkal szemben, szinte csak az nem ment be, amit nem lőttek rá. 

A következő negyedekben is futószalagokon jöttek a gólok, nem nagyon maradt a meccs végére magyar játékos, aki ne lőtt volna gólt, a harmadik negyed végére 20-5 volt az állás. 

24-5 lett a zárás, a végén egy nagyon furcsa góllal. 36 magyar lövésből született a 24 gól, míg a franciák 22 próbálkozásából esett be öt találat. A sikerből hárman is - Bujka Barbara, Keszthelyi Rita és Antal Dóra - egyformán négy góllal vették ki részüket.

A csoport másik meccsén Hollandia 20-8-ra verte Japánt, ahogy előre is sejteni lehetett, a hollandok ellen kell majd győzni csütörtökön ahhoz, hogy ne találkozzunk már egy esetleges döntőnél korábban a torna legesélyesebb csapatával, az Egyesült Államokkal. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.