A Magyar Helsinki Bizottság nyerte el az egyik legrangosabb emberi jogi díjat

jog
2017 július 20., 07:34
comments 39

A világ egyik legjelentősebb magánalapítású emberi jogi díját idén a Magyar Helsinki Bizottság nyerte el Jane McAdam ausztrál jogász kutatóval megosztva. Az elismerést és a vele járó 50 ezer eurós (mintegy 15 millió forintos) pénzdíjat nagyszabású gálán veszi át július 20-án Pardavi Márta, a magyar civil szervezet társelnöke Lisszabonban.

A Gulbenkian-díj zsűrije „egyedinek és példamutatónak” ítélte az 1989-ben alapított Magyar Helsinki Bizottságot. Kiemelték, hogy a menedékkérőknek és hontalanoknak ingyenes jogi segítséget nyújtó szervezet a hatalom túlkapásaival szembeni civil ellenállásra mutat példát. A zsűri szerint az egyesület a „menekültek hangjának” számít még a mostani kritikus időszakban is, amikor az állami menekültpolitika embertelen és jogtipró módon működik Magyarországon. Az indoklás kitér arra, hogy a Magyar Helsinki Bizottság a hatósági, rendőri erőszak áldozatait is hatékonyan képviseli. Az elismerésben fontos szerepet kapott az is, hogy 2004 óta a magyar civil szervezet maga működtet egy nemzetközi, négynyelvű, online elérhető menedékjogi tudásbázist is.

„A díj a Helsinki Bizottság két és fél évtizedes emberi jogi és menekültsegítő munkájának kimagasló elismerése. Megerősíti hitünket, hogy a növekvő idegenellenesség és a független civil szervezeteket sújtó méltatlan támadások ellenére is jó úton járunk, és folytatnunk kell munkánkat – nyilatkozta Pardavi Márta, a magyar civil szervezet társelnöke.  

Amikor hátat fordítanak azok, akiknek jogi és erkölcsi kötelessége lenne, hogy védelmet nyújtsanak a háború és terror elől menekülő embereknek, akkor a jogvédőknek kell felemelniük a hangjukat és példát kell mutatniuk bátorságból, emberségből. Ez a nagyszerű díj segíteni fog abban, hogy megerősítsük a menekültek jogvédelmét Magyarországon, és folytassuk világszerte elismert menekültügyi képzési tevékenységünket.”

A Gulbenkian-díjat évente adják át példamutató külföldi és portugál szervezeteknek és személyeknek. Az alapító, Calouste Gulbenkian (1869–1955) örmény-portugál üzletember élete során a világ egyik legbőkezűbb mecénásának számított. Alapítványai halála után is számos kiemelkedő művészeti, tudományos, oktatási, környezetvédelmi és társadalmi kezdeményezést támogatnak. Ilyenek például a rákos megbetegedések megelőzését szolgáló projektek, a lisszaboni Modern Művészetek Múzeuma vagy a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi beilleszkedését segítő projektek.

2012-ben a Daniel Barenboim vezette, a palesztin–zsidó megbékélést szolgáló Nyugat–Keleti Díván Zenekar kapott Gulbenkian-díjat. 2013-ban az Alexandriai Könyvtár következett, majd a betegeket, rászorulókat és menekülteket segítő Szent Egyed Közösség, valamint Denis Mukwege kongói orvos, aki életét az erőszak áldozatai istápolásának szentelte. Tavaly az Amazonas-menti indián közösséget segítő brazil FAS civil szervezet kapta a rangos elismerést.

Idén a Helsinki Bizottság mellett Jane McAdam ausztrál jogász professzort is díjazták. Ő a menedékjog nemzetközi hírű szakértője.

Az emberi jogi díjjal idén 50–50 ezer eurós pénzjutalom jár. A Helsinki Bizottság esetében az az abszurd helyzet áll fenn, hogy ez az összeg mintegy kétszerese annak 7,2 milliónak, amely fölött – „közvetett vagy közvetlen külföldi támogatás” esetén – eleget kellene tennie a regisztrációs kötelezettségnek, amelyet a civilellenes törvény kényszerít a hazai szervezetekre. Erre a Helsinki Bizottság továbbra sem hajlandó, írják közleményükben. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.