Dárdaiék a U2-val fizettették ki a széttaposott stadiongyepet

futball
2017 július 21., 10:51
comments 77

A berlini csapat jövő szombaton fogadná az FC Liverpool-t az Olimpiai Stadionban, hogy a Hertha 125. születésnapja alkalmából barátságos meccset játsszanak. Csakhogy július 12-én a U2 is ebben a stadionban tartotta a koncertjét 70 ezer ember előtt, akik teljesen széttaposták a februárban felújított gyepet.

Mivel a Bonóékkal kötött szerződében külön kikötötték, hogy az okozott károkat az együttesnek kell állnia, 90 ezer eurót követeltek a U2-tól, amit már át is utaltak. Igaz, hogy a teljes gyepcsere 130 ezer euróba kerül, de legalább teljesen új füvön játszhatnak. (Die Welt

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.