Régi Twitter-posztjainak törlésével kezdte munkáját Trump új kommunikációs igazgatója

2017 július 23., vasárnap 17:51
54

Egy ismert Wall Street-i pénzügyi szereplő váltja Sean Spicert az amerikai elnök kommunikációs stábjának élén. Anthony Scaramucci vasárnap arról beszélt, hogy egyik első dolga lesz, hogy véget vessen az elnök körüli szivárogtatásoknak. Mint mondta, kész drasztikus lépéseket is tenni, hogy ezt elérje. 

Fotó: RON SACHS/Picture-Alliance/AFP

Korábban Spicer egyszerre töltötte be a kommunikációs igazgatói posztot és tartotta a sajtótájékoztatókat, Scaramucci igazgatónak érkezik, a sajtóügyeket Spicer eddigi helyettese, Sarah Sanders viszi majd. 

Scaramuccinak már első nap lesz majd munkája, mivel újra botrány van Trump körül: a Washington Post információi szerint Trump jogi csapata azt vizsgálta meg, hogy Trump hogyan adhatna kegyelmet a köréhez tartozó, különféle botrányokba keveredett személyeknek, illetve saját magának is. 

Trump válaszul Twitteren arról írt, hogy a kormány elleni szivárogtatás bűncselekmény, és hogy teljes hatalmában áll megkegyelmezni. Scaramucci szerint Trump csak a szivárogtatással kapcsolatos kérdésekben értette a korlátlan kegyelem lehetőségét. 

Scaramucci azzal kezdte amúgy a munkáját, hogy jó néhány korábbi Twitter-posztját törölte, melyekben olyan dolgok mellett állt ki, melyek nem nagyon férnek össze a Trump-kormány politikájával, például lépéseket sürgetett a klímaváltozás miatt, elképesztően kompetens jelöltnek tartotta Hillary Clintont, ellenségnek látta Putyint, ellenzi a halálbüntetést, támogatja a melegházasságot. De posztolt például arról is, hogy a falak soha nem működnek, és hogy a muszlim emberek döntő többsége a béke vallásának látja az iszlámot, és békés, virágzó demokráciában akarnak élni. 

Scaramucci annyit írt a törlésekről a Twitterén, hogy a korábbi nézetei megváltoztak, és nem kéne, hogy ez terelje el a figyelmet. 

Egy 2015-ös interjúban amúgy anti-amerikainak nevezte Trumpot, és bírálta a nőkkel szembeni viselkedését is. 

Vasárnap egy tévéműsorban kérdezték erről is, elmondta, hogy Trump ha nézi most a műsort, szeretne ötvenedik alkalommal is bocsánatot kérni a szavaiért. (Reuters, Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt