"Én voltam Orbán Viktor legnagyobb rajongója, míg az oroszok felé nem fordult" - megszólalt a Tusványoson megrángatott nő

Hosszú beszélgetést jegyzett le az Udvarhelyi Hírportál Ladó Andreával, akit szombaton földre rántottak majd kivezettek a tusnádfürdői fesztiválról, miután beszéde alatt kifütyülte Orbán Viktort.

"Jöttek a hírek, és úgy éreztem, semmit nem tudok hozzátenni a világhoz, teljesen tehetetlen vagyok" 

- mondta el a lapnak a lövétei nő, aki hét éve él Magyarországon; itt talált magának munkát szoftverfejlesztőként. Annyira felzaklatták az elmúlt évek politikai fejleményei. 

Péntek éjszakára készítette el a molinót, amivel az RDE Hargita szemétlerakóból származó csurgalékvíz miatt akart tiltakozni. Ezt feszítette ki napernyőjére. Azt is elmeséli, hogy késve, a beszéd közepén érkezett Tusnádfürdőre és a "kialvatlanság és a hosszú út miatti fáradság" miatt nyilatkozat az eset után zavarosan.  

Ladó attól akadt ki, hogy az RDE Harghita kft-n keresztül  a magyar állam szennyezi a Székelyföldet, de már zavarta előtte is épp elég dolog: közeledés Erdoganhoz, az oroszokhoz, az állami vagyon kijátszása haveroknak, földmutyi, Simicska majd Tiborczék helyzetbehozása. Egyedül a vasárnapi zárva tartással értett egyet, most már az is kuka. 

"Én voltam Orbán Viktor legnagyobb rajongója, míg az oroszok felé nem fordult" 

- mondja még Ladó, aki 1989-ben, Nagy Imre temetésén még valósággal csodálta a későbbi miniszterelnököt. 

„Tusványoson én itthon vagyok, Tusványost nekem adta a Fidesz, és én nem adom vissza. Ne tessék tönkretenni Tusványost, kibelezni és kiherélni, hanem tessék hazahúzni a csíkot" -  folytatja az interjúban. 

"Orbán mindig frappánsan a nyugati értékekkel azonosult a kommunistákkal szemben, és akkor erre most elárulta ezeket az embereket, az én hőseimet, akiket nem lennék képes, és nem is akarnék követni" - nyilatkozta még a portálnak az érezhetően csalódott Ladó, aki azonban az erőszak miatt nem fog perelni, viszont azért, hogy provokátornak meg Soros-bérencnek nevezték, igen.

 „Bizonyítsák be, hogy Soros fizetett nekem! Fekszem a földön, és azt olvassák a fejemre, hogy Soros fizetett. Nem vicces!"  

Azt is elmondja, hogy járt korábban az Állítsuk meg Moszkvát! című tüntetésen és egy CEU melletti demonstráción is, mert szégyellte volna magát, ha nem tesz így. Az interjú végén Ladó arról beszél, hogy szeretne belépni az LMP-be, mert ők képviselik azt az értékrendet, amivel azonosulni tud, küzdenek a paksi szerződés nyilvánosságáért és a megbélyegzés ellen - ennek viszont semmi köze az ő füttykoncertjéhez. 

"Én fel vagyok rá háborodva, azért fütyültem ki" 

- mondja, hozzátéve, hogy azért nem fogadta el a zöldek jogsegélyét, mert nem ezek a fontos ügyek az ország életében. 

"Ez semmi ahhoz képest, hogy 250 milliárd forint közpénzt veszejtettek el, és még csak nem is lehet az újságíróknak rákérdezni, hogy mi történt, és milyen alapon cselekszenek, mert olyan törvényeket hoztak. Nem akarom, hogy cicaharc legyen belőle, és elterelje a figyelmet a lényegről." 

(UH)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;