Állampolgárok személyes adatai szivároghattak ki egy rossz informatikai szerződés miatt, leváltanak két minisztert

külföld
2017 július 27., 10:46
comments 50

Kormányátalakítást jelentett be csütörtökön az országot kisebbségi kabinet élén irányító Stefan Löfven svéd miniszterelnök.

A stockholmi balközép-zöld kisebbségi kormánykoalíció amiatt került válságba, mert kiderült, hogy svéd állampolgárok személyes adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe egy kormányzati kiszervezés miatt.

Stefan Löfven
photo_camera Stefan Löfven miniszterelnök Fotó: STINA STJERNKVIST/AFP

Anders Ygeman belügyminiszter és Anna Johansson infrastruktúraért felelős tárcavezető távozik a kormányból, helyén marad viszont Peter Hultqvist védelmi miniszter. Az ellenzék mindhárom miniszter ellen bizalmi szavazást szorgalmazott. A belügyi tárca vezetését Morgan Johansson veszi át, az infrastruktúráért felelős minisztérium élére pedig Tomas Eneroth kerül. Löfven tudatta: komolytalannak tartja a védelmi miniszter elleni bizalmi szavazást, és majd akkor foglalkozik ezzel a kérdéssel, ha a parlament valóban úgy dönt, hogy megvonja támogatását Hultqvisttől. Az ellenzék egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a kormányátalakítás után is szükségesnek tartják-e a szavazást.

"Vállalnom kell a felelősséget az országért. Nem áll Svédország érdekében, hogy az ország politikai válságba kerüljön" - indokolta Löfven, hogy miért döntött az előrehozott választások helyett a kabinet átalakítása mellett. Leszögezte, hogy úgy véli, hogy az ország számára legjobb megoldást választotta.

A botrány lényege, hogy egy állami cég, a Nemzeti Szállítmányozási Hivatal informatikai ügyintézését 2015-ben kiszervezte az IBM-nek, amely azután több országból alkalmazott munkaerőt a svéd ügyek intézéséhez. A nem svéd alkalmazottak nem estek át a svéd előírások szerinti átvilágításon, biztonsági ellenőrzésen, holott az információk között akadnak érzékeny adatok is. A külföldi - többek közt cseh - informatikai szakemberek hozzáférhetnek például jogosítványok, járművek adataihoz, olyan személyekről szóló információkhoz, akik személyazonossága védett.

A hivatal vezetőjét januárban már menesztették, és megbüntették bizalmas információk szabálytalan kezelése címén.

A svéd ellenzék azért is bírálja a kormányt, mert nem adott tájékoztatást a történtekről, holott két miniszter is - a belügyi és a védelmi tárca vezetője - már 2016 elején tudott az esetről. A két miniszter ugyancsak elmulasztotta tájékoztatni a miniszterelnököt, Stefan Löfvent, aki azt állítja, hogy csak egy évvel később, idén januárban jutott tudomására a dolog. (MTI, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.