A zsaroló, forradalmár, bukott vállalkozó skót tudós és szélhálmos, akinek a modern infografikát köszönhetjük

Ha az lenne a feladat, hogy soroljuk fel a felvilágosodás legfontosabb gondolkódit, akiknek a legnagyobb hatása volt a mai mindennapjainkhoz, valószínűleg kevesen említenék William Playfair nevét. 

Nem véletlenül, William Playfair már élete során sem volt túl ismert: hazájában, Angliában nem hagyott mély nyomokat, és ugyan Franciaországban vagy Németországban egy kicsit nagyobb ismeretségre tett szert, de azért az igazi hírnévtől ez is messze volt. 

Két dolog miatt mégis érdemes megismerni Playfair nevét. Egyrészt mert ő találta ki azokat az adatábrázolási módszereket, melyek a modern infografika alapját jelentik: Playfair találta fel a kördiagramot, az idősoros vonaldiagramot és a sávdiagramot is.

Részletek az Atlaszból és Playfair egyéb műveiből

Másrészt mert egészen elképesztő élete volt. 

Még életrajzírói sem próbálnak meg szépíteni a dolgon, hogy Playfair bizony sok szempontból egy szélhámos volt. Élete során egy rakás gyanús üzletbe belefogott, miközben rengeteg szakmába is belekóstolt. A feljegyzések szerint életének 64 éve alatt volt ezüstműves, malomépítő, mérnök, műszaki rajzoló, könyvelő, feltaláló, ötvös, kereskedő, befektetési bróker, közgazdász, statisztikus, röpiratíró, fordító, földspekuláns, bankár, királypárti publicista, szerkesztő, újságíró, valamint fegyenc, csaló és zsaroló. 

Zsenik nevelték

William Playfair 1759-ben született Skóciában, Dundee közelében. Apja tiszteletes volt, 1772-ben halt meg. Onnantól a legidősebb fia, John Playfair látta el a családot, aki korának egyik legismertebb skót matematikusa és természettudósa lett. Emiatt a fiatal William a skót felvilágosodás legelőkelőbb tudós társaságában nevelkedett, ismerte a korszak összes fontos gondolkodóját, nem túlzás mondani, hogy zsenik körében nőtt fel. 

A bátyján keresztül ismerkedett meg a korszak számos ismert mérnökével, a cséplőgép ősének számító verőléces cséplődobot feltaláló Andrew Meiklével, akihez elszegődött mérnöktanoncnak. 17 évesen aztán elköltözött Birminghambe, ahol a korszak egyik legnagyobb hatású feltalálója, James Watt segédje lett. Watt a gőzgép tökéletesítésével az ipari forradalom egyik kulcsszereplője volt, Playfair pedig műszaki rajzolóként és titkárként segítette a férfit. Bár Watt az üzlettársának, Matthew Boultonnak címzett levelében kétbalkezesnek nevezte a fiatal titkárát, Playfair mégis úgy érezte, hogy rengeteget tanult a legendás feltalálótól. Évekkel később egy folyóiratba meg is írta Watt életrajzát, amivel Watt fia rendkívül elégedetlen volt. 

Bár Playfair nem mutatott túl nagy tehetséget a mérnöki pálya iránt, de az nagy hatással lehetett rá, hogy a kor legnagyobb vállalkozóit láthatta testközelből. Ez a gyakorlatias megközelítés jelent meg gazdasági témájú írásaiban. Első publikációja 1785-ben jelent meg, ez azonban még nem tartalmazott diagramokat, az 1786-ban megjelent Kereskedelmi és Politikai Atlasz című műve viszont már igen. A rendelkezésre álló adatok alapján ez volt az első modern mű, amiben adatokat grafikusan ábrázoltak: a könyvben 43 idősoros vonaldiagram és egy darab kördiagram szerepelt. 

Playfair az Atlaszában a korszak hozzáférhető adatai közül szemezgetett, és ezeket ábrázolta grafikonokon.Bár visszanézve forradalmi újításról van szó, a korszakban ez alig vetett hullámokat. A statisztikával foglalkozó tudósok eleve eretnek gondolatnak tartották, hogy számokat és ábrákat mossanak össze, Playfair pedig túlságosan marginális és botrányos figura volt ahhoz, hogy műve mindenkihez eljusson. Könyvének francia fordítása ennél kedvezőbb kritikákat kapott, a feljegyzések szerint még XVI. Lajos is kedvezően szólt róla, de ez sem hozta meg számára a hírnevet a korban. 

A fenti grafikon az első volt az Atlaszban, és Anglia XVI. századi exportjának és importjának alakulását mutatta be. A történettudomány ekkoriban már kísérletezett idővonalakkal, Joseph Priestley 1765-ben jelentette meg korszakalkotó művét, melyben történelmi eseményeket helyezett el egy vonalon. Playfair ezt azzal haladta meg, hogy rájött, bármilyen számadatot lehet hasonló skálán ábrázolni, nem feltétlen kell évszám legyen. (Arról, hogy milyen ábrázolási módszerekhez nyúlt még Playfair, Jonathan Sachs írt hosszabban.)

Playfair, miközben Watt titkáraként dolgozott, megházasodott és megszületett a pár első gyereke is. Életrajzai szerint ekkor Playfair úgy érezhette, hogy titkári munkájából nem tud eltartani egy családot, ezért 1782-ben továbbállt. Sok szakmába belekóstolt, de egyikben sem kapaszkodott meg. Próbálkozott például Londonban ezüstművességgel és üzletet is nyitott, de vállalkozása csődbe ment. 

Egy ponton arra juthatott, hogy neki Angliában nem terem babér, és áthajózott Franciaországba. 1787-ben érkezett meg Párizsba, ahol akkor éppen radikális változások zajlottak. Az eredeti terve az volt, hogy egy őrlőmalmot fog építeni, ehhez az engedélyt személyesen XVI. Lajos adta ki, de aztán a malomból nem lett semmi. 

Playfair ehelyett előbb részt vett a Bastille ostromában, kicsit később pedig belesodródott egy rendkívül szövevényes földspekulációs ügybe, ami során olyan amerikai földeket adtak el gyanútlan franciáknak, melyeket felehetően sosem birtokoltak. Azt máig nem tudni, hogy Playfair mennyire volt benne a csalásban, de az biztos, hogy nem ez volt a gyanús ügylete a rövid francia időszak alatt, további jogi és pénzügyi stiklikbe is belekeveredett, és végül még épp a terror kitörése előtt el kellett hagynia Franciaországot. 

Egy rövid időre Frankfurtban kötött ki, ahol belefutott a szemafor távíró modelljébe, amit egy francia emigráns talált fel. Azonnal lemásolta az eszközt, és elküldte York hercegének, majd később azt állította, hogy ez az ő találmánya volt, de a feljegyzések szerint ezt nem nagyon hitték el neki.

A következő években egymást értik a bebukott pénzügyi próbálkozások. 1793 és 1814 között főleg Londonban élt, ahol egy partnerével a Párizsban tanult üzleti trükkökre felhúzva alapítottak egy hitelintézetet, de a konzervatív londoni bankvilág nem nézte ezt jó szemmel, végül a Bank of England lépett közbe. Akkor megúszta büntetés nélkül, de egy másik csalási ügy miatt 1805-ben már elítélték. 

Szintén viszonylag ismert eleme Playfair életének, hogy 1816-ban megzsarolt egy skót nemest, Lord Douglast. Ez az eset azért érdekes, mert azt még a jóhiszemű életrajzírói is elismerik, hogy míg Playfair többi zűrös ügyénél lehet a balszerencséjére, a naivitására vagy a rossz üzleti érzékére hivatkozni, a skót lord zsarolási ügyéről viszont maga hagyott hátra feljegyzéseket. 

Lord Douglas örökösödési ügye a korszak egyik leghosszabb ideig tartó bírósági pere volt, amiben befolyásos skót nemesi családok estek egymásnak. Ahogy az lenni szokott, címért és birtokért. Ebbe az évtizedek óta húzódó ügybe ugrott bele Playfair, amikor megkereste Lord Douglast azzal, Párizsban olyan dokumentumokra bukkant, melyek nyilvánosságra kerülése nagyon kellemetlen lenne az ügyére nézve. Hosszas tárgyalás indult a két fél között, de végül a lord ügyvédje tanácsára visszautasította a zsarolási kísérletet. A hivatkozott dokumentumok amúgy gyakorlatilag biztos, hogy nem is léteztek. Hasonló trükkel próbálta meg ekkortájt kölcsönre lehúzni egy régi üzlettársát, John Rennie-t, aki többek között a Waterloo híd megépítése miatt ekkor már ismert ember volt, de itt sem járt szerencsével. 

Ezekben az években próbálkozott még mérnöki munkákkal, belekezdett még egykét projektbe, de a századfordulón tevékenységének egyre nagyobb részét az írás tette ki. Playfair nevéhez fűződik Adam Smith Nemzetek gazdasága című alapművének első kritikai kiadása, azaz Playfair volt az első aki kiegészítette és "kijavította" Smith művét. 

Szakmai kiadványok mellett publikált politikai és külpolitikai kérdésekben is, megpróbálkozott az újságírással is. A Bourbon-restauráció után visszatért Párizsba, ahol egy helyi lap szerkesztőjeként dolgozott, de Duffay ezredes és St. Morys grófjának párbaja után annyira sértőt írt a grófról, hogy a férfi özvegye és lánya beperelte. Három hónapnyi börtönre és kártérítés megfizetésére ítélték, de ő inkább újra elmenekült Franciaországból. 

Élete utolsó éveit Londonban töltötte, ahol főleg röpiratokat írt és könyveket fordított. 1823-ban szegényen halt meg Londonban. Négy gyermeke volt, egyikük, Andrew William sikeres katona lett Kanadában, majd megalapította az Ottawa közelében fekvő Playfairville városát. Később testvérei is kiköltöztek hozzá, így William Playfair leszármazottai a mai napig Kanadában élnek. 

Ugyan Playfair újításairól XVI. Lajos mellett Alexander von Humboldt is elismerően szólt, de élete során nem terjedtek el ezek az adatábrázolási eszközök. Korabeli feljegyzések szerint ebben szerepe lehetett Playfair balhés személyiségének is. Egy évszázadot kellett várni arra, hogy ezek az ábrázolási módok szépen lassan elkezdjenek beszivárogni a tudományos publikációkba, újságcikkekbe, hogy aztán észrevétlenül a mindennapjaink részévé váljanak, de ezt úgy, hogy alig tudja valaki, ki használta ezeket először. 

Playfair életébe elsőnek az Atlas Obscura cikkében futottam bele, utána remek részleteket adott Ian Spence és Howard Wainer által írt életrajz, Wainer egy másik összefoglalója, a Gizmodo cikke, Jonathan Sachs írása, illetve az Atlaszhoz írt előszó. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.