Nem hat az indiaiakra az izraeli bűzbomba

2017 július 30., vasárnap 5:09
Oszlatás Kasmírban. Itt vetették volna be az izraeliek rettegett bűzbombáját, a "Bűzösborzot" is, de az indiaiakat nem hatotta meg az oszló hullák bűzével keveredő csatornaszagot árasztó füst. Fotó: CITIZENSIDE/Adil Bhat/Citizenside

Az első dolog, ami az Indiába érkezők orrát megcsapja, a mérhetetlen csatornaszag, ami már a repteret is elárasztja. Ez alapján már nem is annyira meglepő, hogy Indiában teljesen csődöt mondott az izraeli rendőrség és katonaság "Bűzosborz" típusú bűzbombája. Az indiai hatóságok eredetileg Kasmírban tervezték bevetni a nem halálos tömegoszlató fegyvert, de az első tesztek után erről le kellett mondaniuk.

Az önkénteseken és rendőrökön végzett tesztek alapján a borzalmasan büdös, friss szennyvíz és oszló hullák szagát keverő "Bűzösborz" teljesen hatástalannak bizonyult. "Különösebb szenvedés nélkül kibírták. Talán az indiaiaknak nagyobb a bűztűrő képességük" - mondta a tesztről a Hindustan Timesnak a rendőrség egyik neve elhallgatását kérő illetékese. A tesztek egy másik szemtanúja szerint azok, akiket nem zavart a szag, még inni is tudtak abból a vízből, amiben feloldották az aromát.

A teszteket végző Központi Tartalékos Rendőrség parancsnoka, RR Bhatangar nem volt hajlandó cáfolni a lap értesüléseit. (Via RT)