Sikeres az aratás, a termény akár fele is ehető lehet

mezőgazdaság
2017 július 31., 08:09
comments 128

Ott, ahol a csapadékviszonyok megfelelőek voltak, a termény hatvan százaléka is étkezési minőségű lehet. Azokban a térségekben viszont, ahol aszállyal, illetve a viharokkal is meg kellett küzdeniük a gazdáknak, nem ennyire jók az arányok. Országos szinten azonban így is ötven százalék felett lehet az étkezési búza aránya

idézi a Magyar Idők Vancsura Józsefet, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökét a "Nem várt eredménnyel ért véget az idei aratás – A tavalyinál is jobb minőségű búzát lehet eltárolni a magtárakba" című cikkében.

Az őszi vetésű növények betakarítása befejeződött, becslések szerint akár millió tonnát is betakaríthattak. Ennek kb. feléből lehet lisztet csinálni, ami a lap szerint kiváló minőséget jelent. A csapadékos időjárás miatt korábban arra számítottak, hogy ennél rosszabb lesz a termés, minőség és mennyiség szempontjából egyaránt.

Vancsura szerint egyébként ahhoz, hogy több legyen a jobb mennyiségű búza, egységes vetésszerkezet kellene, ahhoz pedig integrációra van szükség. A termelőket összefogó szövetség elnöke szerint a 42 ezer forintos tonnánkénti ár az önköltséget sem fedezi.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.