Kanadai harci járművekkel csap le saját lakosságára Szaúd-Arábia

külföld
2017 augusztus 01., 09:25
comments 103

A kanadai kormány vizsgálatot indít a felvételek miatt, amelyek szerint Szaúd-Arábia kanadai harci járműveket vetett be saját állampolgárai ellen. A kanadai kormány nemrég a Szaúd-Arábiával kötött, dollármillárdos fegyvereladási szerződés folytatása mellett döntött.

link Forrás

Az elmúlt napokban készült fotók és videók szerint a rijádi kormány az ország keleti részén élő síita ellenzékiek ellen használta a kanadai járműveket. Ezeket az ontariói Terradyne Armoured Vehicles-nél készítették. Az összecsapásokban, amiket feltételezett síita militánsok ellen indítottak, legalább öten meghaltak.

"Komolyan vesszük a jelentéseket, és szigorúan utánajárunk" - mondta újságíróknak Justin Trudeau miniszterelnök.

2016-ban a katonai áruk teljes kanadai exportjának 20 százaléka Szaúd-Arábiába ment. Kanadában elvileg törvények tiltják, hogy fegyvert adjanak el olyan országoknak, ahol nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, és ahol a lakosság ellen használhatják azokat. Trudeau liberális kormánya ennek ellenére a 2014-ben (tehát még az előző vezetés idején) megkötött szerződések folytatása mellett döntött. A kritikákra Trudeau azt válaszolta, Kanada banánköztársaságnak tűnne, ha felmondaná a szerződést csak azért, mert kormányváltás volt. 

Az elmúlt években Németország és Belgium már megtagadta, hogy fegyvereket exportáljon Szaúd-Arábiába, és Svédország is leállított egy korábbi megállapodást. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.