Fidesz: Soros György össze akarja hívatni a magyar országgyűlést

Csütörtökön jelentette be az LMP, hogy csatlakoztak az MSZP kezdeményezéséhez, hogy tartson rendkívüli ülést a parlament nyáron. 

A szocialisták annak érdekében kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülés összehívását július közepén, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután az Európai Bizottság (EB) újabb szakaszba léptette az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, támogatják az ülés összehívását és javaslatot tettek a napirend kiegészítésére annak érdekében, hogy a devizahitel-károsultak kilakoltatását a lehető leghamarabb felfüggesszék.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke közölte, ha az Országgyűlés egy hónapon belül nem lép a CEU-t ellehetetlenítő törvény ügyében, akkor a kérdés az Európai Bíróságra kerül, amelynek ítélete súlyos pénzbírságot jelenthet Magyarországnak.

Fidesz: SOROS 

A felvetésre a Fidesz közleménnyel reagált, az eszmefuttatás minősége és mélysége miatt inkább szó szerint idézzük: 

„Soros György a helyi embereivel akarja összehívatni a magyar országgyűlést - reagálás az MSZP és az LMP nyilatkozatára

Most betekintést nyerhetünk abba, hogyan is működne a magyar törvényhozás, ha a szocialisták kerülnének hatalomra: Soros füttyent, ők pedig azonnal ugranak.
Soros György a helyi embereivel akarja összehívatni a magyar országgyűlést, hogy eltöröltesse a "Lex CEU"-t és a törvények fölé helyezze a Soros-egyetemet. A magyar baloldal pedig végrehajtja a rendelést, hiszen Soros bábjai. Ha rajtuk múlna, ugyanilyen gyorsasággal bontanák le a kedvéért a kerítést, a tranzitzónákat és fogadnák el a kvótát, hogy végre tudják hajtani a  "Soros-tervet". Az pedig egyenesen felháborító, hogy mindehhez a devizahitelesekre hivatkoznak, akiket ők sodortak bajba, hagytak segítség nélkül és még a polgári kormány devizahiteleseket segítő intézkedéseit sem támogatták. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem fog elmenni a Soros által összehívott ülésre.”

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.