Valószínűleg túl hízelgő, ha illiberálisnak nevezzük őket, hiszen egyszerűen csak lopni szeretnének

Orbán Viktor a 2014-es tusnádfürdői beszéde óta kitüntetésként viseli az illiberális demokrata jelzőt, de külső megfigyelők már korábban gyakran nevezték így az övéhez hasonlító rezsimeket, Erdoganétól Putyinéig. De lehet, hogy ez az elnevezés túl hízelgő ezekkel a politikai hatalmat megszerző alakulatokkal szemben, és nem is túl pontos – állapítja meg Branko Milanovic egyenlőtlenségkutató blogján. A szerb közgazdász nagyon érdekes gondolkodó, többször idéztük már tanulmányait eddig is, most közös régiónkkal kapcsolatban osztotta meg meglátásait.

Milanovic szerint jobb lenne a

többpárti kleptokrácia

kifejezést használni, ez sokkal jobban kifejezi a rendszeresen illiberális demokráciának nevezett rezsimek lényegét.

Az "illiberális" jelzővel ellátott demokrácia itt arra utalna, hogy a rezsim által képviselt értékek nem liberális értékek. De közben a rezsim nem veszi el teljesen a szabad választásokat, a sajtó is szabad többé-kevésbé, és megtartják az alkotmányos demokrácia kereteit, legalábbis látszólag.

Ezek a rezsimek megkérdőjelezik a felvilágosodás után létrejött klasszikus liberális, az angolszász világban John Locke és John Stuart Mill között megalapozott polgári szabadelvű gondolatvilágot. Recep Tayyip Erdogan politikai mozgalma a felvilágosodás előtti Iszlámhoz, Vlagyimir Putyin az orosz spiritualitáshoz, Nicolas Maduro a bolivari forradalom eszméjéhez nyúl vissza, ha kell valami, ami felülírja a liberális játékszabályokat. Ezek az értékek aztán egy olyan többségelvű felfogáshoz vezetnek, aminek alapján akár elidegeníthetetlen jogokat is el lehet venni egy-egy kisebbségtől – de azért végig megmaradnak az alkotmányos keretek. Vagy ha nem, mint a Törökországban egy éve bevezetett rendkívüli állapot miatt, akkor is csak "átmenetileg" vezetnek be statáriális törvénykezést.

Fotó: KAYHAN OZER/Anadolu Agency

Milanovic szerint ez a felfogás azért pontatlan, mert a definíció túl nagy hangsúlyt helyez az érték elemre. Pedig az összefüggés fordított. Valójában ezek a politikai hatalmi alakulatok azért fejlesztenek ki esetenként a liberalizmustól eltérő ideológiát és értékrendszert, mert meg akarnak nyerni lehetőleg minél több választást. Ehhez szükség van egy otthonos, a választóknak tetsző, viszont a hatalmi alakulat valódi céljaihoz elég rugalmas, megengedő ideológia kifejlesztéséhez. A pártok gyakran hivatkoznak az ilyen értékek védelmére, de ez hamis motiváció.

E pártok valódi célja ugyanis az államhatalom birtoklása lopás céljából.

Ez lehet közvetlen lopás túlárazott közbeszerzések vagy állami cégek bevonásával, vagy közvetett lopás, például pénzért vagy szívességekért módosított jogszabályok. A lopás nem csak azért kell, hogy maguk az uralmat gyakorló pártot vezetők és családtagjaik gazdagodjanak, hanem hogy legyen mit újraosztani támogatóiknak.

Putyin és családja, Erdogan és fia, vagy Orbán és Mészáros Lőrinc meg a többi vazallusa nyilván maguknak szeretnék a torta legnagyobb szeletét, de ennél is fontosabb, hogy ők a döntőbírók, akik eldöntik, miből mennyi jut a többieknek. És ezzel semlegesítik a rezsimjüket veszélyeztető politikai-gazdasági kockázatokat. A javak ilyen célú elterelése ugyanúgy lopásnak számít, attól függetlenül, hogy nem csak az ő zsebük dagad tőle: így is ők vásárolnak vele politikai mozgásteret a saját céljaikra. Ebbe beletartozik az "ellenzéki" pártok és azok gazdasági hátországának semlegesítése is.

Fotó: Sergey Guneev/Sputnik

Putyinról sokan megállapították, hogy hatalomgyakorlási technikájában néhány felületességen túl nem hasonlít kedvelt elődjéhez, Sztálinhoz. Nem az élet minden területére ránehezedő, az egész országot birtokló diktátor, aki egy piramis tetejéről tekint végig országán. Inkább olyan, mint egy kaszinó krupiéja: az az ember, aki lapokat oszt a többieknek. Ha Putyint eltüntetnék, hirtelen az egész rendszer elvesztené egyensúlyát, valószínűleg addig, amíg a megkezdődő harcok után elő nem kerülne és pozícióba küzdené magát egy újabb döntőbíró.

De ezért szinte elképzelhetetlen, hogy Putyin eltűnjön, hiszen a többi nagy szereplőnek sem lenne ez az érdeke. A kleptokráciákban hiába van több párt,

de nyerni csak egy tud, mert az birtokolja az összes hatalmi pozíciót és erőforrást.

És nem kell ahhoz illiberálisnak lenni, hogy egy rezsim így működjön. Ezt illusztrálja a Milo Djukanovic által most már három évtized óta vezetett Montenegró. Ő Putyinhoz hasonlóan több különböző pozícióból vezette országát, miközben végig nyugatos, liberális értékeket vallott, bevitte országát a NATO-ban és az Európai Unió küszöbére. De valójában egyetlen cél vezérelte: a hatalom megtartása, és az, hogy minél több vagyont juttasson saját és támogatói zsebébe.

Az ilyen rendszereket kialakító pártok számára létfontosságú, hogy minél több választást nyerjenek meg. A tunéziai Ben Ali vagy az egyiptomi Hoszni Mubarak esete pontosan mutatja számukra, mennyire fontos megtartani a hatalmat. Minden megengedett. A komolyabb kleptokrata helyeken annyira nyíltan megy a szavazatvásárlás, hogy a pártok ingyen osztogatnak mobiltelefonokat szavazóknak, akik aztán megtarthatják a mobilt, ha lefotózzák a szavazócetlijüket, amin be van ixelve a megfelelő párt. Ehhez képest a Magyarországon ismert, láncszavazásos, gulyásosztásos, kamupártos rendszer nem is tűnik annyira durvának.

Milanovic szerint ezek a többpárti kleptokráciák talán nem is térnek el lényegükben a nyugati demokráciáktól, csak a szélsőségekig viszik azok negatív oldalát, és szinte teljesen elnyomják kedvező tulajdonságaikat. Hiszen a régi demokráciákban is van korrupció, lobbizás, az USA-ban is lehetetlen dolognak tűnik egy harmadik párt felépítése, és van, ahol hatósági eszközökkel nyomják le a választási részvételt. A kleptokrata rezsimekben csak annyi történik, hogy kizárólag ezeket a kellemetlen oldalakat látjuk, mert ott alakult ki az egyensúlyi helyzet.