Maruzsa szerint a hazafias és honvédelmi nevelés nem új tantárgy, hanem életérzés

oktatás
2017 augusztus 07., 04:29
comments 218

A hazafias és honvédelmi nevelés átgondolása nem jelenti új tantárgy bevezetését, 

„tartalomról, életérzésről” van szó,

ami már ma is megjelenik a történelemben, a földrajzban, de megjelenhet a zenében és a testnevelésórán is - jelentette ki a hétfői Magyar Időknek adott interjúban Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár.

MAruzsa szerint a hatályos kerettantervek módosításánál fontosabb, hogy legkorábban 2019 szeptemberétől jön az új Nemzeti alaptanterv.

Azt is tervezik, hogy a régebbi középiskolai történelmi atlaszokat még egy évig lehessen használni. Korábban úgy volt, hogy idén lehet utoljára, „de talán így könnyebb lesz az átmenet, több ilyen kérést kaptunk iskoláktól, amit megfogadunk, bár időközben elkészült az új atlasz”.

A helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy terveik szerint pályaorientációs céllal tanévenként két napot igazolt hiányzásként lehet majd arra használni, hogy a tanulók két helyszínre, két munkahelyre is el tudjanak menni a 7. és 8., valamint a 10., 11. és 12. osztály során.

A további tervek között említette, hogy a gyógytestnevelői feladatok ellátásával kapcsolatban feloldják a korábban tervezett szigorítást, amely szerint csak adott felsőoktatási szakon végzettek taníthatták volna ezt, aki szakirányú továbbképzést szerzett, az nem. Így a helyettes államtitkár szerint továbbra is elegendő szakirányú végzettségű kolléga lesz ezen a területen.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára (balra) és Maruzsa Zoltán 2014-ben
photo_camera Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára (balra) és Maruzsa Zoltán 2014-ben

Jogszabályban is kimondják továbbá, hogy a pedagógus-előmeneteli rendszerben csak a jogszerű foglalkoztatás számít bele a szakmai gyakorlatba.

Szintén újdonság, hogy a mesterpedagógusok útiköltség-elszámolásának felső küszöbét eltörlik, amikor az Oktatási Hivatalnak dolgoznak mások minősítési eljárásában.

Maruzsa Zoltán - a Paulay Alapítványi Középiskolánál feltárt visszaélésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva - beszélt arról is, hogy terveik szerint a jövőben

a felnőttoktatás keretében szervezett osztályozó vizsgákra a kormányhivatal minden esetben vizsgabiztost küld ki, ennek finanszírozását pedig az érintett intézmények viselik, amelyek tanulónként 5 ezer forintos eljárási díjat fizetnek majd.

Maruzsa Zoltán szerint a jövőben a nehéz körülmények közötti tanításért is többen kapnak majd pótlékot. Ehhez az kell, hogy az érintett intézményben a hátrányos helyzetű tanulók aránya meghaladja az öt százalékot, és az adott pedagógus a munkájának legalább 50 százalékában képességkibontakoztató, integrációs felkészítő munkát végezzen. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.